Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)

ALAPRAJZ

következtetésekre vagyunk utalva, mikor azt vizsgáljuk, hogy az ismert XVIII-XIX. századi formák milyen úton jöhettek létre, mely hatások eredményezték a különféle alaprajzi variációk kialakulását. A falun élő lakosság bővülő helyigényének építészeti kielégítése két különböző megoldással lehetséges. Az egyik, mikor a korábbról örökölt épület tovább bővül, a kamrához istálló, színek, csűr csatlakozik, esetleg az azonos funkciójú helyiségek megtöbbszöröződnek és több kamra, istálló követi egymást, de továbbra is közös tető alatt. A másik lehetséges út, hogy a különböző funkciójú újabb építmények nem csatlakoznak a lakóépülethez, hanem külön épülnek. így a szoba-pitvar-kamra alaprajzi elrendezésű lakóház változatlan marad, de a telkén megjelennek a különálló istállók, kamrák, csűrök stb., nemegyszer egymással változatos kombinációkba csoportosulva, például a csűr az istállóval, a csűr a kamrával, kamra az istállóval vagy óllal épül össze, s ezzel koránt sincs kimerítve a megvalósult variációk sora. A két fő fejlődési irány természetesen nem mindig választható el élesen egymástól. Egyes épületek nagy következetességgel külön épülnek, ilyen a csűr (bár itt is van ellenpélda), de az is tapasztalható, hogy a kamrák vagy az ólak közül az adott telken az egyik külön fedél alatt áll, a másik viszont egybe épült a lakóépülettel. A második szoba megjelenése - bár elsősorban a vagyoni helyzet függvényének tűnik - szintén hatással van az épület egészére. Hasonló jelentősége van a tornácnak is, annak ellenére, hogy a Felföldön használati értékük kisebb, mint pl. a Dunántúlon. Mindez természetesen rendkívül bonyolulttá teszi a táji típusok kialakulásának végigkövetését. Teljes mélységében egy-egy alaprajzi variáció alakulását csak a kistáji monográfiák tárhatják fel, ezért itt arra törekszem, hogy vizsgáljam, a Kárpát-medence északkeleti térségében milyen általános elvek tapasztalhatók a lakóházak alaprajzi fejlődésében. A Garam és a Sajó között A tapasztalható táji különbségeket először a vizsgált terület nyugati felében vesszük szemügyre. A legnyugatibb részeken, a Zagyva középső folyásáig, majd a Pásztótól egyenesen északra haladó vonalig általánosságban az állapítható meg, hogy a lakórész egybeépül a gazdasági rendeltetésű helyiségekkel. Ezt a tendenciát délen addig követhetjük, míg, nyilvánvalóan alföldi hatásra, az istállók már külön épülnek. Ez a határ nagyjából megegyezik az Alföld és a hegy-, illetve dombvidék határával. Ezen a vidéken a háromhelyiséges ház a társadalmi, gazdasági igényeknek és lehetőségeknek megfelelően következetesen kamra-istálló, majd pajta-szín sorrendben bővült. Gyakori, hogy egymás után több azonos funkciójú helyiség sorakozik. A folyamatot jól példázza Csesztve, ahol az 1726-ban megégett épületek közül egy szoba-pitvar-kamra alaprajzú, hat négy helyiségből áll, a negyedik rész többnyire istálló, egy alkalommal ól, egy másikban pálinkaház. Négy öt helyiségből álló épület lett a tűz martaléka, az egyikben két kamra, egy másikban két istálló volt, a harmadikban az ötödik helyiség szín, a negyedikben kovácsműhely. A hat helyiségből álló házak közül kettőben két kamra és két istálló, az egyikben egy kamra és három istálló és végül egyben két kamra, egy istálló és szín követte egymást. Négy héthelyiséges ház is volt Csesztvén a XVIII. század elején, ezek mindegyike más-más alaprajzi variációjúak: szoba-pitvar-2 kamra3 istálló; szoba-pitvar-2 kamra-2 istálló-fészer; szoba-pitvar-2 kamra-3 istálló; szoba-pitvar-kamra-