Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)

ÖSSZEGEZÉS

XVII. század ' - A felföldi lakóház nagytáji formájából először a Kazincbarcika - Miskolc - a Hejő tiszai torkolata között húzható vonaltól (egyszerűsítve a Sajótól) keletre eső területek váltak ki. Itt a XVII. században megkezdődött és megtörtént a lakótér füsttelenítése. A lakóház alaprajza az előző korhoz képest lényegében változatlan, mindössze esetenként az istállóval bővült. Az egyes helyiségek funkciójában sem történt változás, tehát a kamra továbbra is tárolóhely, az építmény fal- és tetőszerkezete is változatlan. A szobában azonban megjelenik a belső füstelvezető szerkezet, a kabola, mely a kemence szájából felszálló és a kemence előtti nyílt tűzhely füstjét a pitvarba vezette. A kabola, tőc/tőcik megnevezésekkel jellemezhető kemence füstelvezetőszerkezete minden valószínűség szerint a nemesi- városi építészet felől került a jobbágyházakba, és maga a füstfogó először „kályhából", azaz kályhacsempéből készült. Kezdetben az említett rétegek használatában találhatjuk meg a lakótér részleges füsttelenitését megoldó szerkezeteket, de a falusi, jobbágy házakban is gyorsan elterjedt, a XVIII. századra általánossá vált. Feltételezhető, hogy a füstelvezető szerkezettel együtt jelentek meg a kizárólag világítás céljára épített kandallók is. Ezzel a nagytáji formán belül megjelent egy mezotájinak nevezhető variáció. Ugyanakkor vannak olyan változások, melyek még az egész Felföldön érvényesülnek. Ilyen a talpas-vázas falszerkezet, mely a városi-polgári, nemesi-kuriális építkezés felől vált széles körben elterjedtté. Kezdetben a falkitöltő anyag a fa volt (zsilipelés), melyet azután a kevésbé költséges és könnyebben beszerezhető vesszőfonással helyettesítettek. A terület déli pereméről terjedni kezdenek a különféle földfalak, a korábban az Alföldön, és bizonyára itt is használt rakott sár- mellett tért hódít a vertfal. Míg az előző mindig csak szórványosan fordul elő a Felföldön, az utóbbi a későbbiek során egyre szélesebb körben elterjed. A XVIII. századtól a Sajtótól nyugatra olyan jelenségekkel találkozhattunk, melyek azt mutatják, hogy a mezotájon belül is megindult egy folyamat, mely végül is a kistáji formák kialakulásához vezetett. így a Zagyva középső szakasza, majd Pásztótól északra húzódó határvonaltól keletre már a XVII. század végén elkezdődik az alaprajz bővülése, hiszen a XVIII. század elejétől kezdve ezen a területen nem a korábbi háromhelységes építményeket találjuk. Délen azt tapasztalhatjuk, hogy a háromhelyiséges épülettől külön épül az istálló, ettől északra, az Alföld peremterülete fölött azonban egy rendkívül jellegzetes, hosszirányú fejlődés bontakozik ki. A szoba-konyha-kamra egység mellé további kamra vagy kamrák, ezek után istálló vagy istállók épülnek. Ugyanezen a nyugati területen még északabbra, Ipolytól felfelé lévő részeken egy, a következő században Hevesben is nyomon követhető tendencia érvényesül. A lakótér úgy bővül, hogy az új helyiségek nem csatlakoznak az alap háromhelyiséges házhoz, hanem önállóak maradnak, vagy egymással kapcsolódó építményeket alkotnak.