Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)

ÖSSZEGEZÉS

Az alaprajz bővülését mindkét területen a nagycsaládi rendszer, az ezzel összefüggő társadalmi- és gazdálkodási jellegzetességekkel lehet magyarázni. Minden jel szerint a Felföld ezen nyugati felében a XVII-XVIII. században kezdték el lakni a lakóház harmadik helyiségét, a kamrát, és alakult ki a későbbiekben annyira jellegzetes funkció, a hideg (női) hálókamra. Arra az eredményre jutottam, hogy először a pitvar szobával ellentétes oldalán elhelyezkedő kamra vált lakóhellyé, ennek következtében a helyiség tárolási lehetőségei csökkentek. Ez együttesen az ettől függetlenül is ekkor fellépő nagyobb tárolási igényekkel, azt eredményezte, hogy újabb kamra, vagy kamrák kerültek, immáron természetesen az udvarra szolgáló bejárattal az eredeti kamra végébe, vagy pedig a telken különálló kamrákat kezdtek építeni. Azonban ezeknek is az eredeti funkciója a tárolás volt, és csak a későbbiek során váltak esetenként hálókamrává. Az egész lakóháznak, vagy lakóegyüttesnek - hiszen a különálló kamrák a házzal együtt így jellemezhetők - mindössze egy fűthető helyisége van, az eredeti ház. Ennek füsttelenítésére a Garam és a Sajó között a XVII., de általánosan csak a XVIII. században indult meg. Itt egy másfajta, függőleges irányulású füstelvezető, a kürtő alakult ki, mely a füstöt a padláson lévő láng- és szikrafogóba, a kiskemenc&t vezeti. Ezt a tüzelőberendezést a tűzpad, szapha, cseresznyeg bs esetleg a kürtő terminusok jellemzik, bár az utóbbi korlátozottabb elterjedési Valószínű, hogy itt is a füstelvezetővel egyidőben jelentek meg a fali világítófülkék is, de ezek megnevezése - a későbbi elterjedés miatt? - korántsem olyan egységes, mint a Sajótól keletre. A XVIII. században a Sajótól keletre a pitvar hátulsó része fölé boruló vázas, vesszőfonásos szabadkémény - mely már az előző században is kimutatható - általánossá válik. Az alaprajz viszont változatlan marad, nem tapasztalható sem az erőteljes hosszirányú bővülés, sem a különálló kamrák megjelenése. A kő falú lakóházak viszonylag későn jelentkeznek a népi építkezésben. A XVIII. században - annak is inkább a vége felé - tűnnek föl elszigetelt foltokban. Ilyen korai elterjedésterület a Hernád völgyének keleti része, és ehhez csatlakozóan a Hegyalja. Ebben a korszakban jelenik meg Heves megye Eger környéki részén is a kőfal a paraszti építőgyakorlatban, de itt majd csak a következő században válik igazán jelentőssé. XIX. század A lakóházak külső megjelenése Korábban egyáltalán nem foglalkoztam az épületek külső megjelenésével, itt azonban ezt a kérdést is érintenem kell. A kistáji formák, illetve ezek előzményei a XVIII. század végére kialakultak, de ez ekkor még elsősorban az alaprajzi elrendezésben, a tüzelőberendezésekben, a fal anyagában és szerkezetében stb., tehát homlokzatilag nem karakterisztikus tényezőkben nyilvánult meg. A tetőforma már bizonyos fokig differenciálta a házak külső megjelenést. Igaz, erre is csak következtetni lehet abból, hogy a XIX. században szemünk elé kerülő változatos tetőformák egymástól elkülönülése már biztosan megkezdődhetett ebben a korszakban.