Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)
TÜZELŐK
GÖNYEY (ÉBNER) Sándor rajzai a felföldi tüzelőberendezésekről Szeretném itt is felhívni a figyelmet arra, hogy mikor egy-egy jelenség feltűnését, terjedésének kezdetét próbáljuk megállapítani, akkor nem arról van szó, hogy az adott új elem - esetünkben pl. a kémény - ott van minden lakóházban. Mint minden újítás, így az újabb tüzelőberendezés, vagy az azon végzett jobbítás csak szórványosan tűnik fel, és fokozatosan válik általánossá, és az is előfordul, hogy egyes konkrét esetekben akár még századokkal később sem élnek vele. Ezért nem tudok mit kezdeni az olyan kétkedéssel, mint amit DÁM László így fogalmazott meg: „Különösen nehezen tudom elképzelni a kémény és a kabolás füstelvezetés korai elterjedését Abaúj, Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros megyék kis hegyi falvainak esetében, ahol a néprajzi adatokból tudjuk, hogy a füsttelenítés nélküli lakóházak még a századfordulón is általánosan elterjedtek voltak. A kémény elterjedése a magyar nyelvterület északkeleti hegyvidéki területein bizonyíthatóan csak a 19. század folyamán játszódik le, s nem lehet jóval korábbi a kabolás füstelvezetés senf 22 \ Az innováció feltűnése és az általános elterjedtségről kifejtetteken túl, magam egyetlen olyan adattal sem találkoztam, mely a Felföld keleti felének magyar lakosságánál kémény nélküli lakóházról adott volna hírt az elmúlt egy-másfél évszázadban. Ezzel szemben, a feltehetően szélesebb érvényű sárospataki és miskolci adatok azt tanúsítják, hogy ezeken a helyeken a XVIII. században a házak túlnyomó többségének kéménye volt. Mindez a belső füstelvezetés megoldásának idejére vonatkozóan is következtetések levonását teszi lehetővé. A belső füstelvezetést - véleményem szerint - a paraszti/jobbágyi házakban még a kémények megjelenése előtt meg kellett oldani, hiszen csak ez válthatta ki annak igényét, hogy az égésterméket 224. DÁM László 1989. 100-101.
