Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)

TÜZELŐK

Korábban, a kemence részeinek megnevezésével foglakozva kimutattam hogy a Felföld nyugati felében a szap/szapha - tűzpad (cseresznyeg), keleten a tőc/tőcik - kabola terminusok jellemzik a belülfűtős, belső füstelvezetéses kemencéket, és a két terminusegyüttes jól elkülönül egymástól. A kéményekre vonatkozó adatok arra vallottak, hogy feltehető, a keletre eső vidékeken korábban alkalmazták ezeket. Végezetül arról sorakoztattam fel adatokat, hogy a kétféle irányulású füstelvezető földrajzilag elhatárolható egymástól. Mindhárom esetben egy nagyjából egybeeső, észak-dél irányú határvonal mellett különültek el a jelenségek. Ezért úgy vélem, hogy a füstelvezető kétféle irányulása nem függ össze egymással, nincsenek fejlődési kapcsolatban, hanem egymástól függetlenül kialakult megoldások ugyanarra a feladatra, a lakóhelyiség viszonylagos füsttelenítésére. A ferde füstelvezető A ferde füstelvezető a kemence szája elől a füstöt egy hosszabb-rövidebb felszálló szakasz után vízszintes, vagy közel vízszintes irányba tereli, és - mivel a Felföldön a tüzelőberendezés fűtőnyílása jellegzetesen az utcai homlokzaton lévő ablakokra néz - a szoba és a pitvar közti falon át az utóbbi helyiségbejuttatja. Ezzel a megoldással a pitvarba már láng és szikra nélküli füst jut, hiszen a kemencéből kitódulva előbb megtörik az útja, majd egy hosszabb - a kemencék mérete miatt átlagosan legalább 150-200 centiméternyi - utat tesz meg. Ezért nem szükséges, hogy a füstelvezető pitvarba szolgáló nyílása fölé valami szikrafogót alkalmazzanak, az égéstermék szabadon szétáradhat az akár még lepadlásolatlan pitvar légterében, a tető alatt. Nem analóg ezzel az erdélyi tüzelők esete, ahol a tűz feletti füstfogóból (kandallóból) egy rövid cső vezeti ki a füstöt a szobából, és ennek végén egy szikrafogó van. Itt ugyanis a füst útja rövid, a teljes szikrátlanodás nem történik meg, ezért szükséges ez a szerkezet. A Felföldön helyenként tapasztalható, hogy a ferde füstelvezető vége fölé egy alul szoknyaszerűen kiszélesedő kis keskeny kémény kerül, mint Sárosban, de csak ott, ahol az igazi pitvar nem jelenik meg, 222 hanem a szoba a színből (sienl), vagy a csűr szerepét betöltő helyiségből (boisko) közelíthető meg . Délen, a magyarlakta területeken ezzel szemben a pitvar nem a szín, vagy valami előépítmény fokozatos bezárulásával alakult ki, hanem egy teljes értékű, zárt helyiség került a korábban egyetlen térből álló épület bejárata elé. Ennek köszönhetően - feltehetőleg korán - felmerült annak igénye, hogy ezt a helyiséget füsttelenítsék. Hiszen a ferde füstelvezetővel, a kabolavú hiába oldották meg, legalább részlegesen, a lakóhelyiség füsttelenítését, ha az előtte lévő térből fűtés idején minden ajtónyílásnál szabadon betódulhatott az, amitől meg akartak szabadulni. Valószínű ezzel magyarázható, hogy a kabolás kemencék elterjedési területén viszonylag korán megjelennek a kémények. A korábban részletezett adatok arra vallottak, hogy Sárospatakon a XVIII. század vége felé a lakóházak megszokott része volt a kémény, de lényegében hasonlót tapasztalhattunk Miskolcon is. BARABÁS Jenő a kémény használatát a XVII. században a népi építkezés felső szintjén már jelentősnek ítéli 223 meg . Ezért nincs okunk, hogy kétségbe vonjuk, területünkön a kémények ehhez hasonlóan, már a XVII. században megjelentek, de az is nagyon valószínű, hogy szélesebb körben csak a következő században vált a népi építkezés részévé. 221. Ld. MENCL, Václav 1980. 465. kk., EAS mintafeldolgozás 31. térkép 222. Pl. Felsőfricska (Fricka) - KLIMEK, M. felmérése, 1965., Végpetri (Petrová) - KOVAL, A felmérése, 1965. 223. BARABÁS Jenő 1970. 283.