Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)
BEVEZETŐ
ennek van egy jól kitapintható vonulata, melyet közvetlenül inspirált . Ezeken a leírásokon nemegyszer érződik, hogy fordított úton születtek, bennük az elmélethez igazodik a valóság, s nem a gyűjtött anyaghoz az elmélet, ami nehézségeket okoz, mikor ezeket a közléseket értelmezni akarjuk 34 . BÁTKY Zsigmond alapvető munkáinak megjelenése óta számtalan kisebb-nagyobb tanulmány foglalkozott a Felföld lakóházaival. Szinte azt mondhatnánk, mindazok, akik így vagy úgy kapcsolatba kerültek a népi építészettel, itt is letették névjegyüket, mint ez a kötet irodalomjegyzékéből is kitűnik. A fejlődéssel azonban többnyire nem foglalkoztak, elegendőnek vélték, hogy utaljanak BÁTKY Zsigmond elképzeléseire. A második világháborút követően de különösen az utóbbi tíz-húsz évben ugrásszerűen megnőttek ismereteink a felföldi lakóházakat ületően. A recens kutatások először BAKÓ Ferencnél értek meg a szintetizálásra. Számos munkájában, mindenekelőtt A parasztház alaprajzi fejlődése Észak-Magyarországon című tanulmányában 35 , és összegzésében a Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén című könyvében 36 ő az, aki ismét részletesen foglalkozik a felföldi parasztházak fejlődésével, és ér el rendkívül fontos eredményeket. BAKÓ Ferenc egyszerre tartja meg BÁTKY Zsigmond elméletének egyes pontjait (például az eresz szerepe a fejlődésben), és törekszik meghaladni azzal, hogy rendkívül széles, történeti és recens anyagra támaszkodik, valamint erőteljesen figyelembe veszi a jobbágyi/paraszti társadalom vagyoni differenciálódását. Az „északi magyar-, palóc ház" fejlődését ő három társadalmi réteg használatában rekonstruálja, különválasztva a vagyontalan zsellér, a középbirtokos- és a vagyonos, nagycsaládi keretekben élő jobbágyok lakóházának alakulását. Alaptétele: „Feltételezzük, hogy a palóc lakás eddig megismert elemei - a szoba, pitvar, hálókamra, éléskamra - a fejlődés legtávolabbi pontján sem voltak valamennyien minden társadalmi réteg tulajdonában, és ez a szituáció eleve irányt szabott a fejlődésnek" 37 . Könyvem első megfogalmazása óta jelent meg BARABÁS Jenő-OlLYÉN Nándor Magyar népi építészet című összefoglalása, melyben BARABÁS Jenő írta a témámat is érintő fejezeteket. Szerinte a két- és háromhelyiséges ház az északi hegy- és dombvidéken csak a XIV-XVI. századra tehető korszak második felében vált általánossá. „A Cserhát, Mátra, Bükk zónájában az alaprajzi bővülés ebben a korszakban még tisztázatlan, valószínű kétféle módon ment végbe: a kamra vagy a pitvarépmt a Ászmellé, de az előbbi külön áll és csak később olvadnak össze" . „A táji típusok kiformálódása" jellemzi a következő két évszázadot - XVII-XVIII. század -, melyben „Nincs kizárva, hogy ezen a területen az egyhelyiséges ház több osztatúvá alakulása - legalábbis részben - e korszak elején, és többféle módon ment végbe. A második helyiség a központi nyelvterülethez hasonlóan lehetett pitvar, de Bakó Ferenc feltételezése szerint az egyhelyiséges kemencés ház mellé, ettől elkülönítve épületet emeltek, amely tüzelő nélküli kamra, hálókamra volt. A kettő azután összeépült és így két- ill. háromhelyiséges ház jött létre, előbbi kemencés szoba+kamra-hálókamra, az utóbbi kemencés szoba+pitvar+kamra-hálókamra tagolással. A második megoldás a gyakoribb, a fejlődés ebbe az irányba haladt" 39 . BARABÁS Jenő másik lényegi újítása, az úgynevezett Szamosiházterület is közvetlenül érinti témámat és főleg területemet. Hiszen szerinte „...a Zempléni-hegység térségében, a Hernád völgyétől a Szamos torkolatvidékéig három házterület érintkezik (ti. az alföldi, az északi és a szamosi - B.M.I.) és ennek következtében főleg olyan alaprajzi és szerkezeti elemek keverednek, amelyek szárválasztásához nincs elegendő és 33. VAJKAI Aurél 1948. 16. 34. Ld.GuNDA Béla 1954. 378. 35. BAKÓ Ferenc 1975. 36. BAKÓ Ferenc 1978. 37. BAKÓ Ferenc 1975. 208. 38. BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1987. 166. 39. BARABÁS Jenő - GILYÉN Nándor 1987. 171.
