Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)

FALAZATOK

A talpas-vázas zsilipéit fal újabb változata egy szénatartón (sop), Kovácsvágás (Abaújm.) erősítettek fel, azt, hogy a talpas-vázas falak szerkezetét sövényfonással töltik ki. A rendelkezésre álló épületfa gyenge minősége miatt azután ez a szerkezeti megoldás valóban „fakímélő"-nek bizonyult. Ezt megerősítette a felföldi épületeknek az szerkesztési sajátossága, hogy a ferde merevítések mindig lapoltak, ami lehetővé tette a kisebb szelvényű faanyag alkalmazását. Erre az innen délkeletre lévő vidékeken, Szatmárban, a Fekete-Körös völgyében

167 nem volt meg a lehetőség, mert a merevítőket csaposán eresztették be a talpgerendákba és a lábfákba. A XIX. században a talpas-vázas építésmód visszaszorulóban van. A század elején még szinte mindenütt előfordulnak az ilyen fallal épült lakóházak. 1850 után a mai Nógrád megye északi részén, nagyon szórványosan Hevesben a Mátrától északra eső területeken még építenek talpas-vázas házakat. Ugyanakkor Gömörben, délebbre a Sajó mentén egészen a Hernád torkolatáig, a Hernád mentén és a Zempléni-hegységben még viszonylag nagy számban élnek ezzel az építéstechnikával. A XIX-XX. század fordulójára azután a vizsgált terület nyugati felében gyakorlatilag teljesen felhagynak használatával, a keleti részeken azonban még továbbra is alkalmazzák ezt a megoldást, igaz a sövény falkitöltést mind több esetben váltja fel a vályog. 167. Kós Károly 1976. 23-24.