Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

5.8. A pirítóst télen kedveltük. A kemence szája előtt szép pirosra megpirítottuk. Jól megfokhagymáztuk. Úgy, tetejébe megkentük zsírral. Azt is törtük. Utána teát vagy tejet, vagy ami jött sorjába. 5.9. Megettünk a levessel is egy karé kenyeret. Mindennel fogyasztottuk. 5.10. A száraz kenyérből ma is prézlit, kenyérmorzsát csinálunk. Összetörjük, megszárítjuk és derelyére, gombócra, nudlira szoktuk használni. 5.11. Ha nem fűtötte be valaki a kemencéjét eléggé, a kenyere nem sült meg, szalonnás (gnyevac lebac), zsengés maradt. „Isten áldja, neki mindig nyers a kenyere. Nem tudott kenyeret sütni." 5.11.1. A megsült, jó kenyér olyan könnyű volt, mint a pille. 5.12. Én azért is haragudtam, ha kiforrt a kenyér, ha domója lett. 6. A kenyér egyéb funkcióban A kenyeret számos esetben alkalmazták a battonyai szerbek is. 6.1. így cibere (kiszelica) készítésére is felhasználták. Korpából (trica) vagy dercéből (oszefke) - jobb is volt annak - kovászt csináltunk. Három napig állni hagytuk. Mikor megkelt, korsóba öntöttük át. Kivertük a korsó száját elzáró rostát, s úgy töltöttük bele a kovászt, majd langyos, sós vízzel föleresztettük. Megint három napig állni hagytuk, s ebből lett a cibere. Annyira leülepedett, hogy mikor öntötte a korsóból az ember, nem kellett szűrni. 6.1.1. A kovászhoz is tettünk egy darabka kenyerei, az jobban kelesztette. 6.1.2. A cibere kovászát sokáig nem kellett felújítani, csak újabb langyos, sós vizet öntöttünk rá. Elég volt egész böjtben. Azért tartottunk a korsóban egy fakanalat, hogy felkavarhassuk vele a cibere kovászát. 6.1.3. Húsvét előtti böjtben kedvelt étel készült belőle. Tésztából csacsifület (uratyustye) formáltunk, azt főztük a ciberébe. Berántottuk olajon sült hagymával, paprikásan. 6.1.4. Használaton kívül a ciberés korsó száját bekötöttük, és a palláson felakasztottuk, hogy semmi ne érje, ne piszkolódjon be. 6.1.5. A cibere nagyon jó a tüdőbajosoknak. 6.2. A kovászos ugorkál nagyon szerettük. Az uborkát üvegbe vagy cserépedénybe raktuk, kaprot tettünk hozzá, a tetejére egy darab kenyeret, attól savanyodott meg. Három-négy napig tartottuk a napon, s fogyaszthattuk. 6.3. Kovászos káposzta nyáron készült, télen volt a hordós káposzta. Összevágtuk a káposztát, leforráztuk, kihűlve langyos vizet töltöttünk rá, tetejére egy karé kenyeret és egy pici lisztet, hogy hamarabb savanyodjon. Avval csináltuk a tötött káposztát (szárma). 6.4. Kenyeret cukorral rágtak össze, egy kis fehér ruhába kötötték, azt szopatták cumi helyett a kisgyerekkel. Cumiztatták vele. Ha kevés teje volt az anyának, ezzel táplálták. Én már nem rágtam, hanem összetörtem a kenyeret a gyereknek, amikor készítettem. 6.5. Tályogot, kelést is gyógyítottunk kenyérrel. A kenyeret megrágtuk, háziszappant kapartunk rá, zsírral felkevertük. Ruhára tettük és azzal kötöttük a tályogra. Reggelre megeresztette, mind kihúzta a piszkot belőle. Harmadnapra olyan fehér lett a bőr, mintha megfőzték volna. Meggyógyult. 6.6. Az égett kenyérhajból az öregek kávét főztek. Tejbe is öntötték, s úgy fogyasztották.