Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

2.5.1.1. A kimosott és megszárított sütőteknyőt parázsra helyezett tömjénnel megfüstöltük. Majd háromszor a kezünkkel keresztet vetettünk rá. így már nem volt ereje a rontásnak (ureka). 2.5.1.2. Ebben a megszentelt teknyőben csináltuk az új párt, mégpedig úgy, hogy először bedagasztottuk a kenyeret, majd utána készült a pár benne. 2.5.1.3. Az így készített párt már nem bírták elrontani. 2.5.1.4. Aki a másik kenyerét el akarta rontani, az lopott egy darabkát belőle. Hazavitte, megszárította, összetörte apróra és egy kis fehér acskóba (torba) tette. Minden sütéskor egy-két morzsányit tett belőle a saját kenyerébe. Ettől szép lett a kenyere. A másik asszonynak pedig nem sikerült a kenyere, egy cipónyi is kifolyt mellette. 2.5.2. Két szitát használtunk a kenyérsütéshez. Egy nagyobb szitát (szila za brasna), az drótból volt, a lisztet szitáltuk vele, s egy kicsit, az szőrszita (szita za kvaszac) volt, azon a párt szűrtük át. 2.5.3. A sütőlapátnak (lapata za lebac) állandó helye volt a konyhában. Mindig lapos részével felfelé állítottuk, hogy ne érjen hozzá a lábnyom, meg más piszok. 2.5.4. A párnak háziszőttes tarisznya (torba zasz komlovam) volt. Négy kosárkendő vagy szakajtókendő (krpa od leba), a teknyőnek egy nagy terítő, abrosz (csarsav za lebac). Ezeket csak erre a célra használtuk. Mi szőttük a térítőket, a kendőket. Szélében keskenyebb csík vagy szélesebb piros csík van szőve (mutatja). Még lánykoromban szőttem ezeket magam is. 2.5.5. A páráztató fazék cserépből készült, egyfülű edény volt. Azt sem használtuk más célra, csak erre. Másfél literes volt. Fülén spárga, és a sütéshez használt más eszközökkel együtt, a köröszfával (szevajka), a kavaró lapockával (varjacsa za kvaszac) együtt a kamrában tároltuk, egy szögön lógtak. 2.5.5.1. Nem virágos edény volt a páráztató. Nagyapáméknál nem volt virágos cserépedény. Nem azt vásároltuk, hanem az olcsóbbakat. 3. A tésztakészítés paraszti technikája A pár (komlov) készítésére évente egyszer, a két boldogasszony között kerítettünk sort. Egyeden alkalommal csináltunk párt, annyit, hogy egy évig elegendő legyen. Úgy alkalmaztuk, hogy a kenyérsütéssel megelőzzük a párkészítést. Amikor őröltünk, akkor vettünk ki (a molnártól kértünk) nagyobb korpát, külön párnak valót. A korpát a sütőteknyőben leforráztam, s kenyértésztát dagasztottam bele. Olyan cipónyi (2 kg) nagyságú tésztát hagytam, s ezt jól megkelesztettem. Tudtam előre, mikor akarok párt készíteni, ilyenkor annyival több lisztet tettem a kenyér szokott mennyiségéhez, amennyit a párhoz használtam fel. 3.1. Nagyanyám a komló (humulus lupulus) száraz virágját gyúrta a párba. Virágját megszedtük, eltettük száradni. Friss állapotban olyan zöld íze volt. Másik évben már kellemes zamatot kapott. 3.1.1. Mások a készülő párhoz komló-virág levét (főzetét) is öntöttek. Mi azonban nem így csináltuk. 3.1.2. Komlóhoz (esetleg helyette) a faluban szőlőcsumát, (erjedő törkölyhulladékot), esetenként pedig a forrásban lévő must habjából is tettek a párba. Én nem szerettem ezt. 3.1.3. A pár készítése is a szobában történt, a sütőteknyőben dagasztottuk össze, s abban két napig állni hagytuk. Megerjedt, olyan cefre szaga lett. Utána kis cipócskákat