Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

Adatközlőm családjának a sírboltja Battonyán, az ortodox temetőben öröksége: „Ez az én földem, az a te földed." Közösen döntötték el, hogy melyik darabba mit vetnek. A termést az anya maga használta fel arra, hogy gyermekeit ruházta belőle. Bár a szerbek is vagyonosodni akartak, de rokonházasság alig fordult elő közöttük. Inkább másként őrizték a vagyont. Nem volt gyerek. A bábához fordultak. De házilag is. Volt, aki belehalt az elcsinálásába. Tályo g gyökeret nyomtak fel a menükbe, vagy zsákot emeltek a hasukon. Harisnyakötővel szúrtak fel maguknak. „Az elcsinált gyerekről tudom, hogy az anyának meg kell enni a gyereket a túlvilágon, azt a húsmennyiséget. Meg azt, hogy húsvétkor (halottak húsvétján) ott állnak a temető kapujában és ott sírnak." Adatközlőm 1926-ban kötött házasságot Jovicsin Stévával (1908), battonyai szerb paraszt-legénnyel. Nagy lakodalmuk volt, 28 kocsival mentek a templomba. Szülei szépen kistafírungozták. Merka néni hat hold földet, csupán a köteles részt örökölte, azon és a férje örökségén gazdálkodtak. Férje 37 évesen egy szerencsétlenségbe belehalt. Egyetlen lányt neveltek. Most gyermeke családjával él Battonyán. Battonyán a paraszti közösség a XX. század elején a mindennapi élet gyakorlatában háromnyelvű lehetett. A román-szerb vegyesházasságok révén bizonyosan beszélték az ilyen családokban a magyar mellett a román és a szerb nyelvet is. A naponkénti társadalmi érintkezés megkövetelte szókincsen túl a népi ismeretanyag (szántás-vetés, sütés-főzés stb.) is nagyon vegyes terminológiával kötődött. Mai adatközlőink ismeretéből is erre lehet következtetnünk (a románok nem tudják értelmezni a hazai román újság, a Foaia Noastra cikkeit). Nem nehéz elképzelnünk, hogy egy szerb legényhez feleségül ment román lány nem alkalmazhatta anyósa körül az édesanyjától tanult román népi terminológiát zavartalanul. Ha pedig igen, akkor már az a szülők társadalma is többé-kevésbé kétnyelvű lehetett. így a nyelvszigetként élő közösségekben a lassan halványodó népi termelési gyakorlat és szokásanyag szókincsét maguk az adatközlők is csak részben