Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TISZA-MENTE ÉS A HAJDÚSÁG

húzgáltak fel és hereleveleket kötöttek belőle. Divatos volt a varrott fékető is, amelynek a szélén slingolás volt. Mikor nőtt a gyermek, akkor a fiúnak kalap, a lánynak kendő járt. A báránybilr sapka fiúknak máig is divatos. Kisbirka bőréből készítették. A hátrakötő kendőre és féketőre az asszonyok kendőt kötöttek. Ünnepnap selyemkendőt, hétköznap karton-, delinkendőket használtak. A gyász alkalmával fekete kendőt viseltek. Selyemkendőt a fiatalasszonynak a menyecsketáncban ajándékoztak. A jegykendő is selyem volt, ezt nem fejre, hanem nyakba téve használták. A nyakba való kendőt hátul szögbe fogták, vállukra terítették, nem ráncolták különösebben, mellükön keresztbe véve, hátul külön szalaggal kötötték össze. A nyakba való kendő rendszerint rojtos volt, és selyemből készült. Ha a szegényebbek nem tudtak gyárilag előállított kendőt vásárolni, mert az drága volt, akkor négy kis fejre való kendőt, selyemkendőt varrtak össze és pamutból kötöztek rá rojtot. Ilyenkor a két ellentétes sarokra egyszínű kendőt varrtak. A nyakba való kendőt télen és hűvös időben használták, de csak akkor, ha ünnep volt. Télen berlinerkendőt vagy szőrkendőt használtak. Ezt is úgy kötik, mint a nyakba való kendőt. Nagykendő is volt, ez posztóból készült. Az asszonyok elmaradhatatlan ruhadarabja volt akkor, ha munkába jártak. Ez volt a takarójuk, ez volt a védelmük, ha esett az eső. A nyakba való és nagykendőket hátul szalaggal kötötték össze. A szalag színes volt. A szalagot csak aládugták a kendő sarkának és bokorra kötötték. Egy asszonynak a következő volt a fej- és kendőviselet szerint számba jöhető ruhatára: két hátrakötője volt, az egyiket mosta, a másik a fején volt. Egy-egy fékető, az egyik hétköznapi, a másik ünneplő. Öt-tíz fejkendő, melyek közül selyem, delin, karton volt, s az alkalmaknak megfelelően használta azokat. Három-öt színes, nyakba való selyemkendő. Egy posztókendő munkába, egy berlinerkendő az utcára menni. A férfiak régi hajviselete az országosan elterjedt vállig érő hosszú haj volt. A pásztoroknak alul a kalapjukra göndörödött vissza a hajuk és a tarkójuknál körfésű volt benne. Úgy viselték a hajukat, mondja az egyik adatközlőm, mint a szálas tótok. Alul körülnyírták a hajukat és ezzel kész is volt az ápolás. Középen a tarkón kettéválasztották és kétoldalt lefésülték. Meggyesi Gáspár szerint, amikor a hajuk túlságosan hosszú lett, akkor késsel levagdosták a végét. A férfiak vagy feleségükkel, vagy barátjukkal vágatták a hajukat. A századforduló táján már egyre többen nyíratták kopaszra a tarkójukat. Azonban még ekkor is középen választották szét és kétoldalt fölcsapták, hogy a szemüket ne bántsa. Elöl a hosszú hajat egyenesbe bevágták. A férfiak kalapot viseltek. Nyáron szalmakalapot, ha hidegebb volt az idő, posztókalapot, télen pedig bőrsapkát hordtak. A kalapot Koloska József helybeli kalaposmester készítette. Jellegzetes kalap viseletük volt a polgáriaknak. A kalaphoz darutollat szúrtak. Körül pántlikás volt. A darutollat a kalappal együtt vették. Ha a darutoll tönkrement, újjal pótolták. Darutollat vásárban bosnyákok árusították. A darutoll a legények dísze volt. Az 1910-es években kezdett kimenni a divatból. A darutoll előtt a gémtoll volt divatos. A legények ünnepnap rozmaringot tűztek a kalapjukhoz. A rozmaringot a lányok adták szeretőjüknek. Többnyire vasárnap került a rozmaring a kalaphoz. A lányok szombat este ajándékozták a legénynek. A legények az ajándékba kapott rozmaringágat éjszakára vízbe tették, és vasárnap este feltűzték a kalapjukhoz. A legények egymást kifigurázták, hogy te csak ilyen szegény rozmaringágat kaptál. A rozmaringot még akkor is feltették volna, ha olyan nagy lett volna, hogy a kalapot kidűtötte volna a fejükről. Voltak öregasszonyok, akik rozmaringtermesztéssel foglalkoztak. Ezektől vették meg pár krajcárért, ha maguk nem neveltek a lányok. Polgáron Sándor Erzsa néninek volt rozmaringoskertje. Előre kiválasztották a nekik tetsző rozmaringágat, és szombat este mentek el érte. A nagyobb ág drágább volt. A rozmaringág még a násznagynak is kijárt a lakodalomban. Jobboldalt tűzték a mellére.