Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TOKAJ-HEGYALJA

Mesterek Mesterség Kötélverd Nyereggyártó Cukorárus (?) Kertész összesen: házas zsellér mester 1 1 57 famulus 47 hazátlan zsellér mester 1 1 20 famulus 14 Ös mester 1 1 1 1 77 famulus 61 (Megjegyzés: E táblázatból szükségszerűen kimaradtak a nemesi származású kézművesek, akik nem szerepelnek e korabeli összeírásokban.) Táblázatunkból kitűnik, hogy a kézművesek legnépesebb csoportját a csizmadiák és a szabók alkották. Mindkét szakma igazában nem a termelői szférát szolgálta ki, hanem sokkal inkább a városi lakosság igényeit elégítette ki. Feltehető, hogy ekkorra már mind a csizmadiák, mind a szabók céhekbe tömörültek. A csizmadia, illetve szabó céh működéséről azonban viszonylag késői adataink vannak. 1772-ben Szabó Mátyás mester azt állította, hogy 20 évvel (?) korábban a csizmadia céh mestere (talán atyamestere) volt.

224 A század végén megjelentek Tokajban is a suszterek, akik már tipikusan városi igénynek megfelelően termeltek.

225 Elszórt adatainkból arra következtethetünk, hogy a tokaji csizmadiák a következő évszázad elején (1813) drága mestereknek bizonyultak. Az egyik vásárlójuk Tokaji Mihály csizmadiamester szemére vetette, hogy „a tarcali vásárban új csizmát olcsóbban lehet venni, mint helyben a' fejelés csizmát".

226 A felháborodott mester a magisztrátus előtt kereste igazukat, mondván, hogy Ölvedi Imre „betstelenítő szavakkal illette és huntzfutozta meg a Tokaji csizmadiákat (...) ennek motska az egész Nemes Czéhünkre is ki terjedne". Természetesen a céh más esetekben is egységesen lépett fel. így az elhunyt mester temetése körül eljártak.

227 A református egyház kurátorától tudjuk, hogy „Körösi János csizmadia nékem és házam népének csizmákat szokott csinálni (ezért a lelkész) jót állott érte".

228 Többet tudunk a szabó céhről, ránk maradt az 1785-ös névsoruk is.

229 A 11 mester közül kettőt „német szabó mester ember"-ként jegyeztek be. Miután a „kis czéh mester" Reich Szabó János volt, kitűnik, hogy egységes céhet alkottak. Esetükben is megállapítható, hogy a XVIII. század végére a szabó céh is differenciált igényt elégített ki, s a nyugatias, városias ízlést szolgálták éppen a „német" mesterek. Tokaj, úgy tűnik, megtartó erővel rendelkezett, hiszen többször találunk olyan adatra, amikor egy-egy mesterlegény Tokajba nősült, s itt telepedett le. 1808-ban Pukánszky György magáról mondotta (írta), hogy „én úgy mint vándorló szabólegény, úgy jöttem Tokaj várossába (...) Tokaji polgár Kerekes János (ki maga is szabó mester) lányát feleségül vettem, a' Tokaji Királyi Czéhbe is be állottam. (Kérte, hogy) a Nemes Magisztrátus engemet ennek utánna mint Tokaj várossá polgárát úgy tekinteni és mint hasznos reménységű tagot bé venni méltóz224 ZmL. törvényszéki ir. 1772. Másutt is szerepelnek a czéhbeli szabó mesterek: ifjabbik Benkovics, Buczkó, Stenger, Ferenc nevű német szabómester, Poroszlai Sámuel. 1765. 225 Uo. tan. jkv. 1813. No. 23. 226 Uo. 1813. No. 33. 227 Uo. 1821. No. 124. 228 Uo. 1808. No. 355. 229 Uo. ir. 1785.