Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TOKAJ-HEGYALJA
Lássuk tehát, miként alakult a város társadalmának összetétele! Az 572 főből 63 nemesi jogállású (ebből 5 görög) volt, s ez 10,97%-os arányt tett ki. A nemesek között voltak a sóhivatal, a hídvám, a harmincadhivatal alkalmazottai. Az előbbiek nevéből következtetve többségük nem magyar származású lehetett. Erre utalnak a vallásgyakorlással kapcsolatos panaszok is. Nemesek voltak azok a gazdatisztek is, akiket a kamara vagy más uraság (pl. Gyulay gróf) alkalmazott. A református vallású armalista nemesség jobbára gazdálkodott, szőlőtermeléssel foglalkozott. A vizsgált (1765) esztendőben 22 görögöt és 9 zsidót írtak össze a városban. Joggal keveselljük mind a görögök, mind a zsidók számát. Ettől csak több Tokajhoz kötődő kereskedő lehetett. Miután mindkét csoport mozgékony népelemnek számíthat, feltehetően egy részük éppen nem is tartózkodott a városban. Ide sorolhatjuk még a cigányokat is, számuk kevés, s nagy részük a bejegyzés szerint „új telepes" Tokajban. Egy már idézett tanulmányban (1. sz. összeírás) megállapíthattuk, hogy Tokajban az 1 családra (háztartásra) eső átlag lélekszám 3,4 (3,8) fő lehetett. Ha most is ezzel az átlaggal számolunk, akkor Tokaj lélekszáma 1765-ben 1965-2196 fő körül mozoghatott. Ez a lélekszám a felső határnak tekinthető, hiszen 20 év múlva, az első hazai népszámláláskor is mindössze 2920 fő volt Tokaj lakossága. A lakosság gyarapodása 32,9648,6%-ra tehető. Ha összevetjük a tokaji adatokat, mondjuk egy jobbágyfalu (pl. Csege) hasonló számaival, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy Tokajban alacsonyabb az egy családra eső átlag lélekszám. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy mezővárosunk társadalma mozgékonyabb lévén, részben csonka családok telepedtek Tokajba, részben pedig a különböző, egyedülálló vállalkozók kerestek életteret maguk számára Tokajban. Itt újra a görögökre, illetve a kézművesek népesebb csoportjára kell gondolnunk. MÁRIA TERÉZIA ORSZÁGOS URBÁRIUMA (1774) ÉS VIDÉKE Tokaj azon települések között sorakozott, amelyeknek gazdálkodását, társadalmát egyszóval feudális jellegű kötöttségeit - időről időre urbáriumokkal szabályozták. Bizonyára ebben Tokaj mezővárosi jogállása éppen úgy közrejátszott, amiként köze lehetett volna a szőlőnek, mint legfontosabb, ha ugyan nem egyedüli termékének. Városunk gazdálkodását a XVIII. század közepére, s ezt követően még inkább a szőlőtermelés, illetve a bornevelés határozta meg. A hegyaljai borvárosok közül e monokultúra csupán Tokajt jellemezte. 152 Természetesen minden adandó, kínálkozó alkalommal szerepel is a tokaji parasztok ajkán a panasz, hogy „Ezenn Városnak semminemű Szántó Földje nem lévén, a Lakosok jobbára kénteleníttettnek magok kenyerét Tiszántúl kepével és sarlóval keresni, sőt jobbára kész pénzen venni". így volt ez az urbárium munkálatai közepette is. Gazdálkodásuk azonban mégsem volt egyoldalú, hiszen a szarvasmarhatartás - miként más, legelővel rendelkező hegyaljai települések esetében sem jelentőségét nem szabad tagadnunk. Takács Péter úgy vélekedik, hogy a szarvas- marhatartás olyan mértékű lehetett korszakunkban, hogy meghatározta a szántóföldi gazdálkodás jellegét is, nevezetesen szerinte ezért ragaszkodtak e hegyaljai települések a kétnyomásos szántóföldi rendszerhez. 153 152 Frisnyák Sándor 1985. 109. Egyedül Tokaj esetében fogadja el a monokultúra létét a szőlőtermesztés területén. Bencsik János (sajtó alatt). Boros László 1971. 343-358. 153 Takács Péter (sajtó alatt).
