Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TOKAJ-HEGYALJA
Adottak voltak tehát az új városrész betelepedésének feltételei. Spech Lajos szerint: „mindazonáltal Kis-Tokaj egynehány esztendők olta a' város lakást pótolja". Természetesen - mint láthattuk - elsősorban földesúri engedéllyel juthattak, s feltehetően bizonyos díj lefizetése ellenében telekhez azok, akik ott telket és lakást akartak. Később e szigor enyhülni látszott, mert egyre gyakrabban foglalkozott a város magisztrátusa is a letelepedés engedélyezésével. Ezért hát igen gyakran fordultak a magisztrátushoz azok, akik valamilyen tisztséget töltöttek be (pl. vachter, tizedes), s szolgálatuk jutalmául várták el, hogy állandó lakhelyet kaphassanak Kistokajban. Ennek során azonban nemcsak helybeliek, hanem idegenek is otthont alapíthattak az új városrészben. Közöttük is figyeltek a kézművesekre. Nem érdektelen, ha néhány szót szólunk az új városrész elnevezéséről is. Az 1775-ös földesúri utasítás „Újtokaj"-ként tesz említést róla. Ugyanakkor a református egyház anyakönyvében már 1774-ben „Kistokaj" elnevezést szerepeltetik. A különböző urbáriális összeírásokban pedig szemben a Felsővárossal, Alsóvárosként emlegetik. Többször felbukkan a „Nagy Város"-sal ellentett fogalomként a „Kis Város" nevezete is. E változatosságból végül is Kistokaj került ki győztesen. Sem a vármegye, sem a földesuraság, sem a város nem mondhatott le egyetlen esztendőre sem a kistokajiak teherviseléséről. Ez fontos tény, mert az idegenbe települlek 3 évi adómentességet élvezhettek. 112 Miután tehát erre az újdonsült kistokajiak nem tarthattak számot, kitűnhet, hogy e két városrészt egy közigazgatási egységként kezelték az adóztató hatóságok éppen úgy, mint a királyi kamara. Már az első esztendőben, 1776-ban szerepeltetik őket a porciózás mértékét eldöntő Összeírásokban. Kistokaj népességéről az első biztos fogódzót az 1777-es urbárium nyújtja, amikor is Alsó Város nevezet alatt külön sorolták fel a kistokaji lakosokat. Ekkor a házas zsellérek névjegyzékében (1-től 227-ig a Felső Város zsellérei) 228-tól 250-es sorszámig, összesen tehát 23 családfő (háztartásfő) szerepelt. 113 Mellettük 2 kisnemesi is összeírtak. Adatainkból az derülhet ki, hogy Kistokajban elsősorban római katolikus családok telepedtek volna le, merthogy a református egyház anyakönyveiben ebben az évtizedben még nem jelöltek „Kistokaj" lakóhelyet. Csupán a század vége felé vált rendszeressé Kistokaj bejegyzése. Ennek ellenére éppen a református egyház irattárában találtunk egy feljegyzést, miszerint 1785-ben „A Kistokajiak conscribaltattak s találtattak 220 lelkek a cigányokkal edgyütt". Ettől kezdve mind gyakrabban találkozhatunk Kistokajjal, a kistokajiak összeírásával. 1787-ben egy lakóház-összeírás során 507 házszám (talán lakóház, de lehet háztartás) szerepel, ebből kistokaji 96 (18,93%). Egy későbbi római katolikus vizitáció alkalmával (1814) az egyház hívei közül „Tokaj várossában 1039 fő él, Kis Tokajban pedig 313 fő (30,12%) számláltatott". Egy évtizeddel korábban keltezett görög katolikus lelkészségek összeírásában Tokajban 452 lélek, kistokajban 140 lélek (30,97%) szerepelt. 114 Ha már a felsorolásnál tartunk, vegyük szemügyre Fényes Elek nélkülözheteüen munkáját: szerinte Kistokajt 881 fő lakja, éspedig 459 római, 189 görög katolikus, 14 óhitű, 20 evangélikus, 183 református és 16 zsidó. 115 Nagyjából az tűnik ki jelen felsorolásunkból is, továbbá más adatokból is, hogy Kistokaj általában egyharmad népességgel rendelkezett, mint Nagytokaj. 112 Bár némely személy ,,immunitás''-t élvezett, ez mégsem volt sem tömeges, a gyarapodással felfutó, sem pedig a telepedéssel összefüggő. Vö. Az „immunitás"-1, annak eredetét pontosan nem dönthetjük el. Vö. Bársony István 1980. 19-34. Acsády Ignác 1944. 350. 113 ZmL. Urbáriumok, Loc. 104. No. 624. 114 Udvari István 1990. 143. 115 Fényes Elek 1851.
