Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TOKAJ-HEGYALJA
lenségre feltétlenül oda kell figyelnünk. Az egyik az, hogy már ennek előtte, tehát 1775 előtt (!) néhányan engedélyt kaptak arra, hogy e területen telket fogjanak, arra lakóházat építsenek. A másik az, hogy az 1775-ös, 8 pontba foglalt rendtartás már egy folyamatot igyekezett keretek közé fogni, szabályozni a kitelepülést. A rendtartás első pontja világos feltételeket szabott: „Az kik magokat ottan kíványák le tenni, s Telkeknek excisioja (kihasítás) iránt magokat jelentik, leg elsőben Kigyelmeteknél (főbíró) hír adással legyenek, kiknek Statussárul (társadalmi állapot), facultassaiul (vagyoni helyzet), maga erkölcsiről, házas é, vagy nyőtelenségérül, profession (életvitel) és val- Toka J város 1701 Pecsétnyomójának lásárul Kigyelmetek levelet adván, azzal rajza az Dominale Officiumnál (urasági hivatal, Tarcal) magát jelentse..." 1775-ben tehát a földesuraság képviselője jogával élve, beleszólt az egyre zsúfoltabbá lett városbelsőből kirajzók kitelepedésének rendjébe. Tokaj esetében a kitelepülés nem számottevő távolságra, mindössze kb. kilométernyire történt. Úgy ítélhetjük meg, hogy már emiatt sem vetődött, vetődhetett fel egy új (!) település létrejöttének, mintegy új adózó közösség számbavételének kérdése. A későbbi Kistokaj területét spontán módon kezdték megülni. A szóba hozott földesúri regula (1775) a telkek nagyságát 200 n.-ölben maximálta. Ezzel együtt a lakóházak építőanyagát is megkövetelte, továbbá helyét is kijelölte az építési telken. Az új városrész, külváros mérnöki irányítás eredményeként jött létre. Úgy tűnik, hogy az első utcák a mai Apponyi, Klapka és a Ladányi út által határolt területen keletkeztek. Érdemes megemlíteni azt a földesúri szándékot is, melynek célja - legalábbis az idézett földesúri szabályzat szerint - a belsőváros lakóinak terhén könnyíteni. Ezért a kitelepülés, pontosabban a kistokaj i letelepedés során szorgalmazta az adófizetők, s mindenekelőtt a mesteremberek kistokaji kitelepedését. E szándékban azt a földesúri szemléletet is fölfedezhetjük, hogy a két várost (részváros) összetartozó, egységes közigazgatási alakulatként kezelte. A település kezdetétől Kistokajt a kiváltságokkal felruházott mezőváros, Tisza-Tokaj szerves részének tekintette. Még akkor is, ha számos alkalommal külön is számon tartották az új városrészt, Kistokajt. 110 Nem felel meg tehát a valóságnak az az állítás, miszerint a XIX. század fordulóján Tokaj népessége a 2 városrész közigazgatási egységesítésével gyarapodott, ugrásszerűen emelkedett volna meg. 111 110 Vö. Fényes Elek i. m. (1851) 111 Erdmann Gyula 1990. 309. Azt írja, hogy Tokaj népessége 2942 (1787), 2713 (1828), majd 3208 (1836) fő, s végezetül 5012 (1869) lélek volt. Ezt az ugrásszerű emelkedést közigazgatási manőverrel, vagyis a kistokaji és nagytokaji városrész tényleges egyesítésével magyarázza, a népességnövekedés másként nem történhetett volna.
