Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
A fiatalasszonyok arra nagyon vigyáztak, hogy a kemencében össze ne ragadjanak a kenyereik, mert akkor ikreik születtek. A régi szerb családok között még használatos volt a kenyérsütő kerek tepsi (tepsije za lebac). Ez azonban lassan elmaradt a paraszti háztartásokból. Nem mindenki és nem is mindig sütött cipói (lipii, cipovka). Erre is előre kellett számítaniuk, tehát annyival több lisztet tettek a kenyérhez. Ugyanígy kellett eljárniuk, ha lángost (langue, lángos) készítetlek. A cipót nem tették kosárba keleszteni, csupán az asztalon kendőben maradt. Mikor pedig megsült és kivették a kemencéből, először megcsókolták, megmosdatták és az asztalra helyezték. Még azon melegen mindenkinek törtek belőle. Zsírral, szalonnával szívesen fogyasztották. Nem volt szabad addig késsel vágni, amíg a kenyér a kemencében volt. Kenyértésztából sült a már említett lángos is. Télen a kenyérsütés elmaradhatatlan járuléka volt. Nyáron ritkán került rá a sor, mert széjjel volt a család, s nem fogyaszthatták el azon melegen, pedig az csak frissen jó. A kemence szájába lapáton betolták az elnyújtott kenyértésztát, a lángost. Gyorsan megsült. Tehettek rá tejfölt, turul, így tejfölös vagy turuslángost sütöttek. A lángost sem vághatták késsel, mert a kenyér még nem sült ki. Ha hajtogatott (négyszeres, zsírozott) lángos sült, ehhez bableves főtt rendszerint. A friss, forró kenyereket a kemence előtt egy zsákra helyezték, vízzel megmosdatták őket. Ott hűltek ki. A kenyérmosdaló vízből a kisgyermekeknek 3-3 kortyot adtak, ez használt nekik, nem féltek annyira. A kenyér a kamrában állott egy polcon. Az idősebb családokban az a szokás járta, hogy a családfő szegte meg a kenyeret. Mikor a gyermek felnőtt számba ment, akkor vághatott magának először kenyeret. A szeges előtti keresztvetés általános szokás volt. Ha szegeskor sima felületet vágott a kés, vagyis a kés visszatért a kezdés síkjához, akkor azt mondották, hogy a szegő „máma még nem hazudott". Kenyér darabolása, részei: a leszegett rész a pillés (începatura, nacetok), ezután a karé, a karaj (serija^á, komád hleba) következett. A kenyér haja (cpje da pita, kora) és a bele (mhez da pita, srcdina) akkor volt szép, ha egyenletesen sült. A gyorsan sült kenyér haja megégett. Ezt a lányok azért fogyasztották, hogy szépek és pirosak legyenek tőle. A kenyeret mindig aljával lefelé helyezték az asztalra, vagy a kenyértartó kosárba. A kenyér megfordítása azt eredményezte volna, hogy az állatok is felfordulnak, megdöglenek. Étkezés közben minden felnőtt magának vágott kenyeret. A gyermekeknek a családanya szegett egy-egy karét. Ha egy kis morzsa leesett, összeseperték és beledobták a moslékba. A nagyobb darabot felvették, megcsókolták és elfogyasztották. A kenyérrel való illetlen bánásmód véteknek számított. Ugyancsak kárt okozlak azzal is, ha a tejbe késsel aprították a kenyeret. Ettől fejés közben rúgott a tehén. Mások úgy ismerik, hogy véres tejet ad a tehén. 260 A kenyeret még számos más alkalommal felhasználják a paraszti háztartásokban. A búzakorpából készült ciberéi (chisäliß, kiselica) is egy kenyérdarabbal erjesztették. 261 A korpából és dercéből kevert kovászhoz egy darabka kenyeret is tettek. Korsóba helyezték és vizet öntöttek rá. Három napig állni hagyták, ebből lett a cibere. A kovászai hetekig nem kellett felújítani, csak ismét langyos vizet öntöttek rá. Egy böjti idényre egy kovász elegendő volt. Kedvelt étel készült ciberéből a húsvéti böjtben. Tésztából csacsifülel formáltak, azt főzték bele a ciberébe (de külön vízben főtt). Azt tartják a ciberéről, hogy használ a tüdőbetegeknek. 260 Lakatos György 261 Bencsik János 1979. 211-220.
