Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

5.1.1. Arra törekedtek, hogy a csecsemőnek olyan tehéntől hozzanak tejet, amelynek a gyermekkel azonos korú borja van. Ha ez nem sikerült, akkor vízzel hígították a tejet, nehogy erős legyen a csecsemőnek. 5.1.2. Köménymaglevessel is hígították a tejet. 5.2. Frissen fejt tejet itattak azzal a felnőttel, akinek a gyomra fájt. 5.3. Egy-egy kificamodott testrészt úgy gyógyítottak, hogy a tehén farkából néhány szál szőrt vágtak ki, s azzal átkötve azt, ráolvastak. 5.4. Vágott sebre ruhába fogott aludttejet kötöttek. 5.5. Aki óvni akarta bőrét a szeplőtől, az a mosdóvizébe néhány csepp tejet öntött. 5.6. A nagyobb lányok a tej habjával mosták arcukat, illetve azt kenték az arcukra, hogy szépek legyenek. Miközben azt mondották: „Sifiu alba ca laptyele!" - Legyek olyan fehér, mint a tej! 5.7. A villámcsapás okozta tüzet csak tejjel lehet oltani. 5.7.1. Újabban a PB-gázról is ezt tartják, hogy az általa okozott tűz oltásához csak tejet használhatnak. 5.8. Adatközlőm egy öregasszonytól hallotta, hogy egy gyermekbe belebújt a kígyó (serpe). Tejet öntöttek a gyermekbe, mire kijött belőle. 5.8.1. Valaki a szabad földön adott enni tejet a gyermekének, egyszer csak látta, hogy kígyó itta ki előle a tejet. Ott leskelődött a kígyó a ház küszöbe alatt, onnan bújt elő. 5.8.2. „Hallottam, hogy a háznál fehér kígyó lakik. Egyik alkalommal a tehén bőgött az istállóban, hát egy kígyó szopta." 5.8.3. Ha a mezőn alvó emberbe kígyó bújt, akkor lábánál fogva kellett felkötni, az arca alá pedig egy csöbör forralt tejet helyeztek. A tejszagra kijött a kígyó belőle. 5.8.4. 3 méteres kígyó volt egy fa alatt. Az arra legelő tehén lábára tekeredett rá, és úgy szopta a tejét. Ez az állat soha többé nem adta le a tejét embernek. 5.8.5. Azt is látták, hogy a tehénól küszöbe alatt volt egy kígyó összetekeredve. A szőlőskertben termett a sok kígyó. 5.8.6. „Nem láttam, csak hallottam egy bácsitól, aki szolga volt Sarkadon, hogy rendre nem volt teje az egyik gondjaira bízott tehénnek. A gazda rá, a szolgájára gyanakodott. Az persze nem vállalta el, hogy ő lopná el a tehén tejét. Mire a gazda leskelődni kezdett. Egyszer csak látja, hogy a jászol alól előjött egy kígyó és megszopja a fekvő tehenét." (Drágán T.) * A méhkeréki román parasztok előző fejezetekben bemutatott néprajzi anyaga az általam vizsgált kérdéskörben hasznos útmutatással, számottevő tanulsággal szolgál. Elsősorban is egyértelműen kitűnik, hogy a méhkeréki parasztok a XX. sz. elejére elhagyták a juhtenyésztést, amely korábban gazdálkodásuk alapja lehetett. Teret hódított e tekintetben is a földművelés, ezzel együtt az ökör-ló eszközváltás, majd ennek következtében a juh-szarvasmarha eszközváltás zajlott le. A juhtenyésztés anyaga azonban itt-ott még felbukkan. Emlékeznek még a juhtejből készült gomolya melléktermékére, a zsenkicára. Ezzel párhuzamosan él az urda népi terminológia is. Táplálkozásukban a közelmúltig szerepet kapott a sajt és az erőstúró. Mindkét termék azonban már tehéntejből készült. Ennek ellenére szívesen vásárolták a padurányok által árusított tejtermékeket! A XIX. sz. második felében teret nyert a szarvasmarha tenyésztése. Hatására honosodott meg a tehéntej használata, illetve az ezzel kapcsolatos szokásanyag. Ez az isme-