Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

3.11. Nagyobb ünnepre, karácsonyra, húsvétra, pünkösdre aki csak tehette, savanyútejet (lapte acru) készített. A tejet felforralták, cserépfazékba öntötték, bele túrót és tejfölt, majd tojást kevertek hozzá. 3.11.1. A savanyútej receptje: 3-4 liter forralt tejbe 2-2,5 kg túrót és 1/2 liter tejfölt kavarunk el. Ehhez a meleg masszához 2-3 előre felkevert tojást adunk. Kevés sóval ízesítjük. Rendszerint másnap délelőtt vagy délután fogyasztjuk, addig hűvös helyen állni hagyjuk. 3.11.2. Ahol bőven volt tej, ott nyáron, aratás közben is többször került savanyútej az étrendbe. 4. Az állat és istállójának irracionális védelme 4.1. Szent György napján (április 24.), illetve estéjén vadrózsa (rug strijesc) ágacskát törtek és belőle minden ajtóra, ablakra, utcai kapura erősítettek (szúrtak, helyeztek) egy-egy levelecskét. így védték a gonoszok ellen, akik Szent György-nap éjszakáján rendkívül aktívak voltak. 4.1.1. Ezt a rituális szokást gyermekek gyakorolták. Fiúk, lányok vegyesen. Még az 1940-es években is általánosan élt e szokás. 4.2. A pünkösdkor templomban megszentelt szénából koszorút fontak és hazavitték a gazdaságba. 4.2.1. E fűkoszorún öntötték át az állatok ivóvizét. A szentelt szénából a takarmány közé is kevertek. így akarták elhárítani a gonosz ártó hatalmát az állatoktól, jelesen a tehéntől. E szokás ma is él. 4.2.2. Lehet a megszentelt fű kalászos búza is. Ebből 4-5 szálat hazavittek, eltették a szobába és az istállóba, védelmet biztosítván e cselekedettel embernek és állatnak egyaránt. 4.2.3. A virágvasárnap szentelt fűzfaágból egy-egy darabot a tehénól gerendájába dugtak fel. Ezzel csapkodták meg a legelőre kihajtott tehenet. 4.3. Az istállóban szegre akasztott, vagy gerendájába helyezett fokhagymakoszorú az épület és a benne lévő tehenek védelmét szolgálta. 4.3.1. Ha 7 hónapos hasas tehén volt az istállóban, akkor a fokhagymakoszorú (ai cununä) nem maradhatott el. 4.3.2. Ezt csak akkor dobták ki, amikor újjal cserélték fel. 4.3.3. Szokás a fokhagymakoszorút (használat után!) a jászol alá dobni. 4.3.4. Ismerték és gyakorolták az istálló tömjénezését is. 4.3.5. Néhány istálló küszöbén most is van kéréseden lópatkó, amely mindig szerencsét hoz a gazdának, jelesen az állattartáshoz lesz szerencséje. 4.4. A tehenet azzal is védték a gonosztól, hogy elles után kevés tömjént, 9 gerezd fokhagymát rongyba kötve az állat farkaszőrébe erősítettek. Addig maradt ott, amíg az állat elszórta. 4.5. Amikor a haszonállatot (tehenet, lovat, sertést) eladták, illetve vásárra hajtáskor pár szál szőrt (par) húztak ki belőle, s azt az istálló vagy az ól gerendájába, ereszébe dugták: „Nehogy az állat magával vigye a gazda szerencséjét!" 4.6. Elles után 9 napig nem adtak ki tejet az udvarról. Kilencedik napon a tőgyét lemosták vízzel, a maradékot a tetőre csapták ki. Ezzel is az állatot és a tejet védték. 4.6.1. Manapság még a csarnokba sem visznek 9 napig tejet, nehogy elmenjen a tehén teje!