Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
3.5.1. A fejőedény, a sustar fadongákból állott, egy oldalán fogója, rajta lyuk a hüvelykujj számára. 3.5.1.1. A mócok (nevezték padurányoknak is) hozták. Kis lovak hátára kötötték faárujukat, a mosóedényt (cubar), a sertésvödröt (gSleatü) és a fejőedényt (sustar). A padurányoknak is ismert vándorkereskedők aszalt gyümölcsöt, erőstúrót is hoztak magukkal. 3.5.1.2. A sustarra alkudtak. Általában egyszer öntötték tele búzával, félig pedig árpával vagy kukoricával. A teleöntött edényt lecsapták egy deszkával, a félvékát csak szemre adták. 3.5.2. A fejőedényt Bordás S. adatközlőm suitamak nevezi. 3.5.3. A sustarí védték a gonosz hatalmak rontása ellen. Mindjárt használatbavételkor egy tűt szúrtak a fájába, azt mindvégig benne is hagyták. 3.5.3.1. Drágán T.: „Nem tudom az okát, mert aki csinálta, az úgy végezte ezt is, mást is, hogy senki ne tudja meg." 3.6. A kifejt tejet cserépköcsögökbe (ualä) szűrték le. Hűvösre állították, hogy lassan aludjon meg a tej bennük. Mikor leszedték a tejfölt (zmînûna), az aludttejet (stimatise) melegebb helyre tették. Téli időben a kályhára helyezték, vagy kenyérsütés után berakták a kemencébe. így készült belőle a túró (scoacá). 3.6.1. A tejesedényeket tisztán tartották. Ezzel védték a tej és a tejtermékek minőségét. Télen-nyáron forró kemencébe rakták, miután vízzel teletöltötték. Olykor kályhán főzték ki. 3.6.2. A köcsögök forrázását, mosását pénteken végezték. A péntek egyébként az asszonyok dologtiltó napja volt. Ilyenkor súrolhatták a vaskanalakat, mosták ki a vizes kantát (canta), forrázták a tejesedényeket. Törölgették a tányérokat. De pénteken soha nem főztek. 3.6.3. A kimosott cserépedényeket a ház vagy az istálló előtt felállított köcsögösre (uälar vagy läptar) akasztgatták, s ott száradtak ki. 3.6.4. A tejes kantákat egy Zsuzsi nevű öregasszony háton hozta Sarkadról, ő árusította az 1920-as években. Általában cserélte az árut, mint egy törülközőt (háziszőttes) adtunk egy kantáért. Ezt a törülközőt Zsuzsi néni Sarkadon értékesítette. Könnyebb volt cipelnie a vásznat, mintha gabonát adtunk volna érte. 3.6.5. A tejtől nem volt szabad kimosni az edényt, ha ajándékba kapták vagy vásárolták. Nehogy ott maradjon a tehén teje! így mondották: „Hagyjad, ne mosd ki! Majd kimosom én, ne töltsd vele az időt!" Persze én is, ő is tudta, hogy miért van ez, de nem tettünk róla említést (Martyin T.-né). 3.7. Az elles utáni első fejést mindig a férfiak végezték el. A tehén tőgye ilyenkor dagadt volt, erős kéz kellett hozzá. 3.7.1. Az elsőtejet puroinak nevezik. Mintegy liternyit fejtek ki először, s ezt megitatták a tehénnel, miután korpával megszórták és megsózták. „így adták neki vissza a tejet." Csak annyit fejtek ki, amennyit bizonyosan meg is ivott. A borjú nem kapott az elsőtejből. 3.7.2. Kb. 2 óra múlva újra fejtek, s ezt eltették, mert ez összefogta a későbbi fejés tejet curiastanak, túrós ételnek. 5-6 liter tejhez elegendő volt egy negyedliternyi belőle. 3.7.3. A vasedényt, amelyben a curiostat főzték, előbb kissé megzsírozták, majd kevéske vizet öntöttek bele, végül, melegedés után a tejet öntötték fel. Mikor forró lett, liternyi frissebb tejet töltöttek a főzetbe. Ettől zamatosabb lett az étel. Nem is főzték tovább, hogy csak a leve legyen zamatos, ne váljék belőle túró.
