Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
3.7.3.1. Mindig reggel főzték a cwn'asfat,délelőttre, mire fogyasztásra került, jól ki is hűlhetett. 3.7.4. A curiastat rendszerint gyermekek fogyasztották el. Már tudták, hogy a szomszédban kisborjú van, s nemsokára főzik a curiastat. A gazdaasszony nagytálba (blidmare) töltötte, letette a földre, s úgy ülték körül a vendéggyerekek. Fiúk, lányok vegyesen. 3.7.5. Evés végeztével leszórták, meghintették őket vízzel. A sustárba szenteltvízzel kevert kútvizet töltöttek, majd busuiocka\ (bazsalikom) csapkodták meg a gyermekek fejét. Mindez akkor történt, amikor a gyermekek megköszönték a vendéglátást. „Dumnezo sporeascÚ laptele la vacá, ca apa-n fintíná!" - Az isten szaporítsa a tejet, mint a vizet a kútba! - mondották. 3.7.5.1. Más mondókát is ismertek: „Dumnezo traiascá vacti si vitälu!" - Isten éltesse a tehenet és a kisborjút! - vagy „Dumnezo va sporeasca vacile si laptele la vaci!" vagy „Atäta lapte, cít apa ín fintinál" - Annyi teje legyen a tehénnek, amennyi víz (van) a kútban! 3.7.5.2. Amikor a gyerekeket hívogatták curiastai enni, akkor a szülők azzal engedték el őket, hogy szépen meg kell köszönni. No, így köszönjétek meg! S mondották a szokott mondókákat. Az idősebb gyermek már ismerte e szokásban szereplő mondókát, tőle is megtanulhatták a többiek. 3.7.6. A curiastanak való tejből egy-egy kantával a pásztorok vagy a bojtárok is kaptak. A kész túrósételt kivihették a háztól, hogy távolabbi rokonoknak, ismerősöknek kedveskedjenek vele. Ezek viszonozták a szívességet. A felnőttek is a leírt mondókákkal köszönték meg az ajándékot, s kívántak sok tejet a tehénnek. 3.7.7. Az összegyűjtött tejhez tartalékolt elsőtejct, ha melegebb volt, akkor a kútban tárolták. Edényestől leengedték, de fedő nélkül, hogy levegőzhessen. Addig használhatták curiastahoz, amíg édes volt. 3.8. Fejés előtt a tehén tőgyét mindig lemosták vízzel. 3.8.1. Az e célra használt vizet a sustárból az istálló tetejére löttyintették, nehogy elvigyék (!) a tehén lejét! 3.8.2. Mások a tehén alá ömölték ezt a vizet. Ezzel óvlak a tehenet és a tejét a gonoszoktól. 3.8.3. Négylábú, faragott széken, ülve fejtek. Ez a szék mindig az istállóban állott. 3.8.4. Rossz jelnek vélték, ha fejés közben a tehén pisilt. Hogy megóvják a nem látott bajtól, vizeletének alányúltak és egy maroknyit hosszában a hátára dobtak belőle. 3.8.5. Ha száraztakarmányon tartották a tehenet, akkor vastagabb, ha füvön legelt, akkor vékonyabb volt a teje. 3.8.5.1. De sűrű volt a tej a fejés utolján is. Ezt azonban nemigen fejték külön, s nem is volt külön elnevezése. 3.8.5.2. Mégis a fejés legvégét (műveletként) csepegtetőnek (picatura) mondották. Ki kell fejni végtől végig a tejet a csecsekből, mert egyébként elromlik a tejforrása. Egyszerre két-két csecset fejtek. 3.9. Az aludttejből túró készült. Savóját (zär) pedig sertésekkel étették meg. Szegényebb családok azonban savólevest (zar levese) főztek belőle. Zsírba lisztet, hagymát, paprikát téve rántás sült, amit savóval eresztettek fel. Egyesek szerint a vajkészítés melléktermékéből (zär) készült ilyen levesféle. Ha savanyúnak találták, akkor vízzel hígították fel. 3.9.1. A lúrókészítés melléktermékét, a savót saláták, tökleves és más ételek savanyítására is alkalmazták.
