Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
1.6. A pásztorok természetbeni bérezésben részesültek, a pénz csak kiegészítésül szolgált. Számosállatonként 1 véka (vicá) búza, 1 véka tavaszi árpa stb., ehhez egy fél, máskor egész kenyér. Meg valamennyi pénz. A kenyérhez szalonnát is adtak, bár ez nem volt a pásztor bérében. 1.6.1. A pásztorbér (banii pásturului) mellett fübért (dir nimas) is fizettek a legelőért, az utóbbi terhére rendezték a legeltetéssel együttjáró kiadásokat. 1.6.2. A gulyásnak is, a csürhésnek is vékával mértek. A jobb, az emberségesebb gazda „hagyott egy kis farkát" (o las at coda) a vékának, vagyis a csapófával (razatoare) 2 nem húzta le teljesen simára a termény tetejét, hanem a fülénél 2 ujjnyit meghagyott, ezt nevezték farkának. De 1-2 marék terménnyel pótolhatták is. 3 1.6.2.1. így jobban utánajárt a pásztor a jószágoknak. 1.6.3. Tehenenként 1 db 6 kg-os puha, friss kenyér is a pásztor béréhez tartozott. Reggel, kihajtáskor a gazdaasszony megbeszélte a pásztorral, hogy ma én sütök kenyeret, estére jöhettek a kenyérért. Ha más gazda már szólt volna, akkor későbbre halasztották a kenyér kiadását. 1.6.3.1. Ha a pásztorok külön családhoz tartoztak, akkor külön is szedték a kenyérbért. A falu két szélén kezdték a begyűjtését. 1.6.4. Egy esteli fejés tej is járt a pásztoroknak. Azt mindig házsorjában kapták meg, s nem esett egybe a kenyérbérrel. Bár mindkettőt a kiverést követően kezdték el begyűjteni. 1.6.5. A pásztorfeleségek gyakran úgy főztek ebédet, hogy a férfiak után kivihessék az ételt a legelőre. 2. A szaporulat (a borjú) 2.1. A tavaszi borjú volt a legalkalmasabb tenyésztésre. Mikorra a meleg idő bejött, meg a légy elszaporodott, akkorra megerősödött. 2.1.1. Tavasszal leellett a tehén, bikaborját az őszi, sarkadi vásáron jó áron értékesíthették is. 2.1.2. Addig jó a borjúzás, amíg az anya ki nem ment a legelőre, márciusban, áprilisban. 2.1.3. Általában tavasszal ellettek a tehenek, akkor volt elegendő a tej is. Ha eladták vagy leválasztották a borjút, tej sem volt tovább. Tehette (akaszthatta) a szegre a sustarx a gazdaasszony. 2.2. Az elles szabályozásáról szó sem lehetett, hiszen az apaállatok szabadon jártak a csordában, a gulyában, s akkor folyattak fel (s-agrijit) a tehenek, amikor jól esett nekik. 2.2.1. Kozma Tivadar, aki bíró is volt a faluban, az 1930-as években borjas teheneit is a kintháló gulyában tartotta. A borjú maga szopta az anyját. Nyolc fejőstehene is volt egyszerre a gulyában. 2.3. „Megfigyeltük, ha vasárnap hagytuk el a fejést, akkor nappal ellett a tehén. Ha hétköznap, akkor éjjeli ellésre kellett számítanunk. Ez kellemetlenebb volt, mert nem tudtunk úgy segítséget kérni, ha szükségesnek láttuk." (Bordás S.) 2.4. A kisborjút nagyon féltették. Nagy hidegekben még az 1910-es években is bevitték a szobába és az ajtó mögött tartották, hogy meg ne fázzon. A kismalacokat is kasba rakták és a lakóházban teleltették. 2 Az űrmérték egysége a véka. (vica), 23-24 kg búza, melynek a fele (félvékás) a bradie, a negyede (fertályos) a patrare. 3 Ugyancsak razatoare a megnevezése a sárkaparónak is a román népnyelvben.
