Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
2.5. A legelőn ellett tehén poklájál (soarte) az állás szélén ásott gödörbe temették el. 2.5.1. Az istállóban ellett tehén poklájának a kút tövében ásott gödörben volt a helye. De eláshatták az istállóban is. Előtte azonban meg kellett szórni sóval, tömjénnel és búzával (só = védelem, a tömjén = a gonosz elűzése, a búza = bőség). 2.5.1.1. Az volt a lényeges e szokásban, hogy 3-féle anyaggal szórják meg a poklát. 2.6. Ha együtüegelt a borjú az anyjával, akkor, hogy megőrizhessék a tejet, különböző szopásgáüó eszközt alkalmaztak. 2.6.1. Szúrós abroncs (coasä cu ghinp.) került az orrára. E szöges bőrdarab román elnevezése lehetett buzar vagy buzunar (zseb) is. De zsákdarabot is köthettek a borjú orrára szopásgáüó gyanánt. 2.7. Nem volt közömbös a parasztgazdaságban, hogy milyen nemű lesz a borjú. Ezért hát előre tudakozták, hogy vajon üszőt vagy bikát fog elleni a tehenük. Általános szokás volt, hogy szövés közben használt csavarófával (vîrtealâu) jósoltak. Szövés kezdetekor, amikor a fonalat felvetették a szövőszékre (rázboi), erős, rendszerint fiatalabb férfi segítkezett az asszonyok körül, ő tekerte a fonalat a csavarófával. Miután befejezte a munkáját, e fát kivitte az udvarra, majd behunyt szemmel, a lábai között hátrafelé eldobta. Ezt követően kinyitotta a szemét, s akit először látott meg az utcán, férfit, vagy nőt, olyan nemű borjút várhattak. 2.7.1. Ez a cselekvés alkalmas volt a tréfára is. Bemenve a lakásba ezt mondotta: „Egy fekete öregasszonyt láttam!" - mire volt nevetés. 2.7.2. Ha éppen akkor senki nem volt az utcán, akkor vártak egy kicsit. De nem sokáig várakoztak, mert az utcán mindig járnak. 2.7.3. Ha sikerült a jóslás, akkor áldomást ittak rá. 2.7.3.1. Ez a jóslástípus minden áldott állapotú (tehát terhes nőre is) lényre vonatkozhatott. 2.7.4. Egyszerűen úgy is tudakoztak a nemek után, hogy amikor a tehén az elléshez készülődött, a gazdaasszony kiment az utcára, vagy egy gyereket kiküldött: „Nézd meg, kit látsz az utcán!" Ha fiút, akkor bikaborjút várhattak. 2.7.5. Egyik adatközlőm azt is megemlítette, hogy karácsony első napján figyelték, hogy ki érkezik először a családhoz. Ha férfi jött, akkor bikaborjút, ellenkező esetben üszőt várhattak. 3. A tej és a tej haszna 3.1. Az előhasú (jurincä d-a fätare) üsző többször is tőgyel. De azt nem figyelték meg, hogy hányszor. Általában 4-5 hónapos vemhesként kezdett tőgyelni. Az öreg tehén mindössze 2-3 hét alatt megtőgyelt. Ha legelőn járt a tehén, akkor gyorsabban tőgyelt meg, az udvarban lévő viszont lassabban. 3.2. A hasas (d-a fätare) tehénnek sós (sarat) lett a teje. Meg sűrű, vastag (lapte gros). Észre lehetett venni, hogy már nem alkalmas az étkezésre. Ilyenkor nem fejték tovább. A régi tehénfajták 2-3 hónappal az elles előtt már nem engedték magukat fejni. Egyiket-másikat azonban borjú nélkül is évekig fejhették. 3.2.1. Ha nem fogott borjút a tehén, akkor azt tehették, hogy amikor bimbóztak, virágoztak a gyümölcs- fák, elkezdték húzgálni, „fejni" a csecsét. Egyre több teje lett, de sohasem annyi, mintha természetes elles után fejték. 3.2.1.1. Adatközlőim hallották, hogy valaki a faluban egy 2 éves üszőt hozott így tejre. 3.2.3. Ha elvetélt a tehén, akkor tejre hozhatták úgy is, hogy mindjárt vetélés után „fejni" kezdték. Lassan megjött a teje. Ha vártak vele, akkor nem maradt meg a tej nála.
