Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

ESZKÖZVÁLTÁS A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN A MÉHKERÉKI ROMÁN PARASZTOK GAZDÁLKODÁSÁBAN (A szarvasmarha és tej haszna) Méhkerékét (Micherechi) az Alföld nagy újjátelepülésc-újjátelepítésc során, a XVIII. sz. második felében ülte meg az a román ajkú jobbágynépcsség, melynek leszármazottai máig csaknem tisztán megőrizték román etnikumukat. Földrajzi, majd társadalmi elszigeteltségük kedvezett a paraszti kultúrára általában is jellemző hagyományőrzésnek. A település lakóinak anyanyelve nyelvi szigetként, hagyományos paraszti kultúrája reliktumjelenségként maradt fent. El közöttük a betelepülés, a beköltözés történeti emléke; s tudják, hogy őseik előtt itt „turcsok" éltek. Számos család emlegeti, hogy mely ősei jöttek Méhkerékre, s itt hogyan rendezkedtek be. „Tizenhármán jöttek először ide lakni. Juhászok. Itt legeltettek, kunyhót építettek maguknak. Őrizték a nyájat. 13 házhoz már kaptak egy papot is, ez Bordás Tivadar ősöm volt, magyar, csak kikeresztelkedett románnak. Ennek a fia, Simon, unokája Tivadar. Papok voltak egymás után itt helyben. Tivadarnak öt fia volt, a negyedik fia helyben telepedett le és birkapásztor maradt. Ez volt a nagyapám, Miklós. Annak fia Tivadar, az apám, aki 1933-ban halt meg, 70 éves korában, ő egyes fia volt a nagyapámnak, de neki 11 élő gyermeke lett. Itt laktak e házban a Bordások mindig, a templom mellett." „Nem ebben a faluban éltek a Szávák. Csak 27 ház volt itt, amikor Száva Vasilie ideköltözött a csigédi uradalomból. 3 fia volt, s együtt laktak a gyerekek az apával. Mikor megházasodtak, akkor is ott maradtak a környéken az apjukkal. A nagyapámtól hallottam. Az öreg Szávát, akkor Purinak nevezték, Horvátországból került valamikor erre, s ideköltözött, s román lett. Ez nagyon régen volt." „A Drágán család Varsándról jött ide. 3 testvér élt ott. A János az ideköltözött, a másik ottmaradt helyben, a harmadik a pusztaottlakai határban földet vásárolt, birtokos lett. Jánosnak 4 fia volt, János, György, Péter és Tógyer. Nagyapám az első fiának ezt a helyet vette, ahol ma is lakunk. György és Péter osztozkodtak a salasuri (szállásbeli?) földön. Tógyer meg katona lett. Egy família adott egy katonát. A Drágán család földműves volt, de a nagyapám juhot is tartott. A juhokkal télen-nyáron kint voltak a legelőn. Haszonnal járt akkor a juhtartás. Idővel elhagyták a juhot, mert megkedvelték a lovakat. A lovak pedig elkapták a juhoktól a rühöt. Hát így kipusztították a juhokat." „Azt hallottam, hogy először a Rokszin család költözött ide. Ilyéből került ide az apjuk valamikor." Az Eszterházyak birtokán települt román családok elvadult tájat találhattak. Irtani kellett a gazt, a tövist, meg a mocsaras erdőt is, hogy szánthassanak-vethessenek. Érthetően, földrajzi környezetük kedvezett a juh-, s talán a kecsketartásnak is. A nagy tájátalakító munkálatok hatására a XIX. sz. végére se vizük, se rétjük, erdejük is kevés maradt.