Goda Gertrud: Izsó Miklós, 1831-1875 (Miskolc, 1993)
111. Mányik Ernesztin márvány, 0 = 43 cm operaénekesnő SSf™ 1867-1873 k. MÁNYIK ERNESZTIN Magyar Nemzeti Galéria I- a nyak átmetszésén: (Ltsz.: 8389.) " IZSÓ " A fiatalon elhunyt művésznő idealizált arcképe eredetileg síremléknek készült a vámosmikolai temetőbe. A „gyermekleány" rendkívüli tehetségét Reményi Ede fedezte fel, s így került ki Párizsba Rossinihoz. Már több jeles európai színpadon fellépett, amikor 1866-ban a Nemzeti Színházban Margarétaként hódította meg a közönséget. Az üstökösként feltűnt kiválóság alig 20 éves korában vesztetted hangját, s hunytéi. 1 Alakjának emléket állító művész, bár ismerhette, mégis valószínűbb, hogy fotográfia vagy elbeszélés után dolgozta ki a szépen modellált profilképet. Izsó a féldombormű elvén belül is megtalálta a finom részletezés lehetőségét - s életteli arcot alkotott - egyúttal példát mutatva a „mintázás tudományára". A Magyar Nemzeti Múzeumban említi Éber László 1902-ben 2 azzal a megjegyzéssel, hogy az eredeti helyre a mű másolata került. Izsó hagyatékában is megvolt a háttérből tiszta kontúrral kiemelt szép faragóminta (47. tétel) s Szász Gyula utánöntésében 1877-ben mint „Mányik Ernesztina medalionképe" került sokszorosítva forgalomba Budapesten a Király utcában. Ezekből nem maradt fenn példány. Az eredeti márvány dombormű a Magyar Nemzeti Múzeumból került a Magyar Nemzeti Galériába. 1. Színháztörténeti Lexikon alapján Mányik Ernesztina (1847-1867) 2. Éber László: A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene (1902) 3. Vasárnapi Újság, 1877. XXIV-es évf. 4. szám 61. p. Nyáry Pál arcképe 1873 k. A szabadságharc bukása után passzív rezisztenciába vonuló, tragikus sorsú politikus, aki a magyar művészet mellett is már korábban kiállt a „Felszólítás a honi szobrászat ügyében" című írásával - bizonyára Izsó nagyrabecsülését is kivívta. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint (1873. jan. 26.) a művész részt vett Halász László és Vay Miklós mellett Nyáry Pál mellszobrának pályázatán. A hírt megerősítő más tény nem lévén arra kell gondolnunk: szándékától időközben visszalépett, pedig bízvást hihetjük invenciózus portré született volna, hiszen az 1873-as esztendő ugyanolyan ihletett volt Izsó számára, mint az volt az 1862-es. Különösen arcképmintázásban hozott jelentős eredményt; Trefort, Eötvös és Dugonics egyéniségét újrateremtő szobraiban, de az ekkor befejezett Arany, Mányik Ernesztin, Egressy Etelka portréi is erre utalnak. 112. Trefort Ágost feje gipsz, 30 cm 1873 k. I.: nélkül Magyar Nemzeti Galéria (Ltsz.: 3339.)
