Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A zöldfelület és az ember viszonyának alakulása az Avason (Dobos Sára)

a város zöldterületeiből". A figyelem elterelődött a város gazdasági, szellemi, kulturális életének minőségi fejlődéséről. Ennek oka, hogy a második világháború után Miskolc gyors iparosításával ugrásszerűen megnőtt a város lélekszáma. Az ipartelepítés mivel munkaerő-tömörítéssel járt, megnőtt a város ún. mennyiségi terheinek a rendezése. Az új városi lakosság új területeket követelt, s ez hatalmas gondot jelentett a városnak, főleg a lakásellátás területén. A tekintet lassan ismét az Avasra irányult a gondok jelentős részének a megoldására. Utcanyitásokkal és telekosztásokkal tovább épült az Avas keleti lába. Igazolja ezt az 1964-ből származó Miskolc város térképrészlete is. S majd folytatódott az Avas hegy szőlőskertjeinek a teljes beépítése. Már tudjuk, hogy a századeleji tagosítások sem kímélték az Avas keleti területrészeit. A háború utáni avasi pincefoglalások, mint spontán lakótelepek sem kímélték mindazokat az értékeket (pinceépületeket, erdőt), amelyeket elődeink gondos, áldozatos munkával a korábbi évtizedekben megteremtettek. De mindazok a folyamatok, amelyek 1945 után, tervszerűen, és különösképpen 1960-as évek után jelentkeztek Miskolc városépítészeti tevékenységében az Avas hegyen, véleményem szerint, egyúttal elindítottak egy küzdelmet az avasi zöldfelületek megmentéséért. Miskolc 1970-ben jóváhagyott általános rendezési terve az Avast alap- és középfokú intézményekkel lakóterületnek határozta meg. Az építés 1968-tól ütemezetten indult részletes rendezési tervek és beépítési tervek alapján. A végeredményt az 1989-ben készült Miskolc város térképrészlete szemlélteti. Megállapíthatjuk, hogy a városiasodás eredményeként az Avas feladata átminősült. Mint lakóterület, az igaz, hogy a lakosság „röghözkötődését" segítené, de e feladatát már nem a természeti vonzerejével, hanem azzal a műszakilag egyre tökéletesebb állapottal próbálja megteremteni, amelyet a város felépített. Felvetődik az a kérdés, hogy lesz-e ennek az új várostájnak olyan vonzereje a jövőben, amely tovább erősíti az Avas lakosságmegtartó képességét? Hiszen az Avas területén a város fejlődésével bekövetkezett az a helyzet, hogy elmosódott az a táji adottság, mely egykor óriási szerepet játszott a városiasodás elindításában! Az Avas város egyre inkább elborítja a tájat, azt, ahol hajdan az őstermelő munkája egész ideje alatt kapcsolatban maradt a tájjal, a természettel, míg a város biológiai értelemben elkülönül attól, szembefordul vele. Kialakult egy sajátosan emberi biotop, melynek fejlődését az emberi célszerűség és gazdaságosság az idők folyamán oly gyakran változó szempontjai irányították. A város, minthogy fejlődése nem komform a biológiai adottságokkal, szubsztrátumát kimerítette s felborította azt a biológiai egyensúlyt, amelyet ott a biológiailag okszerű őstermelés kialakított. Ennek következtében érvényesülne az a törvény, mely kifejezi azt a tényt, hogy valamely fajnak egy adott élettérben való módfeletti elszaporodása a faj leromlására, sőt pusztulására vezet. Az ember e törvény alól próbálja kivonni magát kellő műszaki és gazdasági felkészültségével. A városártalmakat idővel megismerve próbálja azt az elviselhetőségig mérsékelni azáltal, hogy a várost, melyet tervez és épít, műszakilag egyre kedvezőbb állapotba hozza. Kitűnő példa erre az avasi lakóterület. E tökéletes állapot azonban csak látványos, mert a jellegzetes városbetegségek, városhátrányok (szenynyeződés, zaj, zsúfolódás, forgalom mint állandó stressz okozók), léteznek, s nyilvánvalóvá tették, hogy a tökéletesnek látszó városi környezet mesterséges, s ezért lakóit biológiai vonatkozásban egyre inkább az elviselhetetlenségig terheli. Ennek tüneti megnyilvá-