Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A zöldfelület és az ember viszonyának alakulása az Avason (Dobos Sára)

közönséges vagy rác ürmös, főtt ürmös, essentia és végül a lőre..." a legismertebbek. A cserjés hegyoldalon a „...törpe meggy, mogyoró, galagonya, kökény, bodza, varjútövis, veresgyűrűsom, kecskerágó, fagyai, valamint fehér gyertyánfa, nyár, vadalma, körte kőris, hárs, juhar, berkenyefák..." voltak leginkább találhatók. Az Avas legfontosabb természetföldrajzi adottságait megismerve megállapíthatjuk, hogy valamennyi rendelkezett városképző hatással. Az adottságok együtteséből kiemelt szerepet a topográfiai helyzet, a kiegyensúlyozott éghajlat és a zöldfelületek játszottak az Avas településképző erejének a kifejtésében. A megtelepülőknek az Avas hegy lakóhelyet nem, de munkahelyet adott a szőlőskertekben. A szőlőműveléssel teremtette meg azt az őstermelői tájat, amely gazdasági hasznával erősítette az Avas településmegtartó erejét. S e kedvező gazdaságföldrajzi adottságával, a török világ korában már egyvonalba került az iparral Miskolc gazdasági életében. A további évszázadokban is hozzájárult a szőlő és bortermelés a katasztrófákat leküzdő város gazdasági felvirágzásához. A fejlődés a XVIII. században oly mértékben felgyorsult, hogy a lakosság életkörülményeinek a minőségi javításával is tudtak tervszerűen foglalkozni. A város 1855-ben megalakított „Szépészeti építőbizottsága" többek között az Avas, város felé tekintő északi oldalára fordította a figyelmet. Ott esztétikai és jóléti érdekből növénytelepítési, majd 1881-ben, 1890-ben parképítési munkákat végeztek. 1864-ben az Avas keleti lejtőjén a Kálváriát megépítették. Lippay Béla 1916-ból származó térképét ismét megtekintve jól láthatjuk e változásokat. Míg korábban virítottak a hegyoldalból a pincesorok, immár azok erdővegetációban húzódva sorakoztak. Feltételezem, hogy a növénytelepítési munkákat a tájesztétikai szempontok mellett, a növényzet éghajlatot javító hatása miatt is végezhették. Az Avas zöldfelületeinek minőségi javulásával, legalább olyan vonzerővel volt a lakosságra (kedvelt kirándulóhely lett, kedvelt pihenő és sétálóhellyé vált) mint nagy kiterjedésű szőlőskertjeivel, pincesoraival. Az Avas hegy idegenforgalmi látványosság színhelyévé lett a XIX. század végére. Visszatekintve Miskolc korabeli várostérképére jól láthatjuk, hogy az Avas-hegy zöldfelületeivel mennyire uralta az épített környezetet. Annak biológiai, éghajlati hatásával, termelői tevékenységével és hasznával, idegenforgalmi látványosságával és a táj élményével elmondhatjuk, hogy meghatározó elem volt a fejlődő városszerkezetben és a város életében. Az első világháborút követően kialakul az a Nagy Miskolc koncepció, amely a látvány, az idegenforgalom középponjába az Avast kívánja állítani. A szépítést, parkosítási elképzelések többnyire egy-egy lelkes természetbaráthoz kötődtek, a megvalósítás - sajnos - e személyes energiabefektetés, akarat függvénye lett. A háborús években aztán - érthetően - szóba sem kerültek használható tervek, elképzelések. A háborút követően a településszerkezet lassú változásairól először az 1945-ben készült térképről szerezhetünk ismereteket. Az avasi zöldfelületek állapotáról és sorsáról kedvezőtlen sorokat a második világháború utáni években íródott szakirányú dolgozatokból olvashatunk. Ezek szerint a háború után az Avas tetején megépült parkterület és a sétányok gondozatlan, elvadult területté váltak. „...Az őrzés, fenntartás hiányában külterületi jelleget öltenek. így a város közepéig nyúló, jó levegőt, nagyon szép kilátást biztosító hegy társadalmi, ökonómiai értéke leromlott. Kétes tisztaságával és nem megnyugtató közbiztonságával teljesen kiesett