Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas betelepültsége az őskőkortól az újabb kőkorig (Ringer Árpád)

S a szálak, az Avason megtelepült őskőkori népek hátrahagyott emlékeinek rendkívül kusza szövevényéből éppen ekkor, az építkezések során kezdtek kibogozódni. A földrétegek addig forgathatatlan lapjai ugyanis végre elénk tárták igazi titkaikat, amelyek immár - 1987-től - az őket megillető helyre, a nemzetközi szakkutatás fóruma elé kerülhettek. A „több szem többet lát" közmondás ez esetben valóban megtermékenyítőnek bizonyult. Alain Tuffreau, a lille-i egyetem professzora, a híres franciaországi sornmevölgyi paleolitikum neves szakértője számára nem okoztak különösebb fejtörést a legarchaikusabb avasi szakócák: „- Igen, ezek abbevillien típusok, bár méretükben jóval kisebbek, mint a mi lelőhelyeinkről származók" -, mondta 1987-ben az eszközök fotói alapján. 1991 szeptemberében a százéves magyar őskőkorkutatás emlékkonferenciáján azután a bordeaux-i múzeum egyik munkatársa, Je an-Mich el Geneste erősítette meg kollégája véleményét, ezúttal a régészeti etikett szerinti legkorrektebb módon, saját kezében vizsgálva meg a darabokat. Azt hiszem, ezen a ponton az Avas tetején érdemes befejezni régészeti sétánk őskőkori részét. Utunk jelképesnek is tekinthető. Száz év szakkutatás áll immár mögöttünk, s ha most visszatekintünk a kezdetekre, talán csak annyit: - Végül is igaza lett Hermái Ottónak, az Avason valóban van Abbevillien, az alsó őskőkor több százezer éves leletanyaga, csak éppen 100 m-rel a Bársony-ház szintje fölött! És ha hirtelen előszámláljuk az eddigi mozaikokat, aligha tévedünk, ha még legalább egy tucatnyira becsüljük az Avasról feldolgozandó további őskőkori régészeti kultúrák számát. Újkőkori földművelők az Avas alján A Bársony-házi leletek előkerülése után két évvel óriási földmunkát végeztek a Tiszai pályaudvar kibővítése céljából. Több mint egy kilométeres szakaszon végigmetszették az Avas lábához tartozó Szinva hordalékkúpot. Az így nyert látványos szelvényben rengeteg őskori - túlnyomórészt újkőkori - házmaradványt és gödörbeásást lehetett megfigyelni. 1900-ban e munkálatok további folytatása során már jelentősebb ásatásra is sor került. A rendező pályaudvarnál, pontosabban az ún. Fűtőháznál gazdag neolit leletanyagot tártak fel, amely - mai ismereteink szerint - az Alföldi vonaldíszes kultúrához, az ún. Tiszadobi csoporthoz és a bükki kultúrához tartozik. Az utóbbi egyik nevezetes emléke az újkőkori földművelő kultúrák körében általánosan elterjedt, s a termékenységi kultusszal összefüggő női agyagidol.

11 Valamikor a magyar neolitkutatás első évtizedeiben régészeink általában csak külön-külön foglalkoztak az egyes lelőhelyekkel. Az a gondolat, hogy az egy kultúrához tartozó települések valamilyen gazdasági rendszer részei, csak az utóbbi években vált igazán közkinccsé, elősegítve az őstársadalmak jobb megértését. Régebben például a rendkívül finom díszítésű edényművességéről híres bükki kultúrát úgy tekintették, mint egy egészen kezdetleges földművelő-állattenyésztő népesség hagyatékát. Mivel leleteik a Bükk-vidéken a magasan fekvő barlangokban is tömeggel előfordulnak, azt gondolták, hogy a gyenge bükki nép az erősebb és fejlettebb alföldi szomszédok szorongatása elől kényszerült a mostoha hegyvidékre, barlangokban keresve menedéket a támadások elől.