Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A miskolci Avas az ezredforduló előtt. Összegzés (Dobrossy István)

A városból nézve ezeknek a pincéknek hangulatot, városképet meghatározó szerepük is van. Ez a funkciójuk természetesen ugyanígy megvolt akkortól kezdve, hogy a pincelyukak, „kőlikak" elé borházakat kezdtek építeni. A 19. századvégi leírásokból, a 20. század elejének hangulatát idéző rajzokról és fényképekről úgy tűnik, a pincesorok igazi fénykorukat ekkor élték, s ez egy fél évszázadnál többre aligha tehető. Olajos Csaba tanulmányában kimutatja, hogy a pincelyukak döntő többségét már a 14-15. században kivájták, s előttük a borházak jóval későbbi, külső formájukat többször is változtató képződmények. Ezeknek a város hangulatát is meghatározó építményeknek négy építési korszaka különíthető el. Az első a 18. század közepéig rögzíthető. A második időszakban születtek a legszebb barokk és klasszicista borházak. A harmadik már jól dokumentálható levéltári iratokkal (engedélyezések, tervrajzok), s így századunk közepéig követhető nyomon. Az azóta eltelt - s változatos homlokzati felújításokat, megoldásokat eredményező - periódus már a rekonstrukció időszakának tekinthető. Ez kétségkívül arra utal, hogy új életre kel az Avas. Az Avas északi és keleti része szervesen beépül a belváros értékes műemléki épületeinek látványába. Ennek a látványnak az átalakulását nyomon követhetjük a vedutákon, a városképi ábrázolásokon. 1800-tól kezdve csaknem egy évszázadon keresztül megjelenik az Avas ábrázolása a céhleveleken, s érzékelhető a változás fél évszázad alatt is. Ez természetesen összefügg az alkotó személyével s a nyomdásszal is. Az nagy bizonyossággal állítható, hogy van különbség a Szigeti Mihály (1761-1832) nevével fémjelzett első miskolci nyomda, majd az őt követő, s 1850-ben elhunyt második, Csöglei Tóth Lajos-íéle nyomdából kikerült céhlevelek Avas-ábrázolása között. Az Avasról 1854-ben készült az az ábrázolás, amely a környező hegyek előterében mutatja a hegynek valóban nem nevezhető képződményt. Építményei viszont kivehetőek, értelmezhetőek. Természetesen az avasi templom és harangtorony, valamint az Avastetőn ekkor még látható kápolna van legjobban kiemelve. Ugyanezt láthatjuk az 1860-ban készült Rohbock-íéle metszeten, amely Miskolc legszebb 19. századi ábrázolása. Az Avas beilleszkedése a városba, vagy kapcsolata a településsel a lehető legtermészetesebb volt, ezt az összetartozást gyakran idealizáltan fogalmazták meg. Ilyenkor bocsánatos volt az arányok torzítása is. Ez nagyon érzékletesen kitűnik Zombori Gusztáv 1862-ben készült rajzán. Két évtizeddel később azután megjelenik fotókon is az Avas. A város különböző pontjairól való megörökítése forrásértékű dokumentum a kutató számára. Előtűnik az Avas a maga sokszínűségében, s a város is ugyanilyen sokszínű a kitűnő fényképezési lehetőséget is biztosító Avasról. A fényképezés előtti ábrázolásokon - érthető módon - az avasi templom és harangtorony a kiemelt pont. Nemcsak a műemlékegyüttesnek, hanem az itt végzett kutató, feltáró munkának is komoly története van. Érthető a templom ilyen megkülönböztetett kezelése, hiszen az Miskolc egyik legkiemelkedőbb építészeti alkotása. Ezekre az értékekre az ún. Avas-koncepció kialakulásakor, már az 1920-as évektől odafigyeltek, s azóta is a szakmai érdeklődés homlokterében áll. A templom történetében az eddigi utolsó hitelesítő régészeti feltárás pontosan két évtizeddel ezelőtt, 1972-ben volt. Új eredmény, hogy az északi homlokzatnál végzett ásatások igazolták, vagy hitelesítették mindazokat a feltételezéseket, amelyeket az oklevelekből sejteni lehetett. A képi ábrázolások jól mutatják, hogy a domb lábát „körbe telepítették". Az egykor különálló településkaréjból „Nagy-Miskolc" lett, magába olvasztva a szomszédos telepü-