Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
A lakótelep (Tóth Pál)
munkahelyektől való merev elválasztása a lakásépítők szemében olyan érték, amiért áldozatokra is képesek. Egy másik összefüggésben is felszámolódott ezeknek a lakótelepeknek az újdonság-mivolta. Az a társadalom, amelyik annak idején benépesítette a lakótelepeket, egy sor újszerű problémával szolgált a szakemberek számára. Valami egészen szokatlan dolog volt az, amikor egy időben sokezer fiatal család költözött egy-egy nagy lakótelep lakásaiba. A lakótelepeknek ez a sajátos demográfiai hegy jellege régen eltűnt, és nemcsak azért, mert időközben a beköltözködő családok idősebbek lettek, hanem azért is, mert az eredeti népesség jelentős hányada elköltözött más városrészekbe. A lakótelepek újszerűsége abban az értelemben is felszámolódott, hogy a bennük élő lakosság elsajátította a lakások, a lakóépületek, az intézmények és berendezések racionális használatának módozatait. A lakótelepek újdonság jellegével együtt, de más okok folytán már a nyolcvanas évek közepétől megindult a lakótelep felhagyása. Ezen is különböző jelenségeket értenek. Talán a leginkább szembeötlő az, hogy a lakótelepek, a lakótelepi lakások, a panelszindróma, a lakótelepek ellátottsága, a lakótelepek kritikája, tehát az egész lakótelepi problémakör lekerült az újságok címoldaláról. Mostanában a lakótelep-problematikának legfeljebb egy-egy részeleme kerül szóba: például a lakótelepi lakások privatizációja, vagy a panelházak jövőbeni sorsa az, ami időnként a tömegközlő médiákban artikulálódik. A lakótelep felhagyásának van azonban egy súlyosabb következményekkel járó szimptómája is. A lakótelep ugyanis ma már nem áll a várospolitika fókuszában, nem központi kérdése többé a kommunálpolitikának. Az önkormányzatoknak nincs pénzük ahhoz, hogy a lakótelepekkel kapcsolatban fejlesztési, reurbanizációs vagy rekonstrukciós programokat finanszírozzanak. Egyet tehetnek, azt, hogy privatizálják a lakótelepi lakásokat. Elképzelni is nehéz, milyen társadalmi, szociális, politikai következményekkel jár, ha egy olyan óriás lakótelepről, mint amilyen az Avas, a lakásállomány teljes privatizációja után mintegy kivonul az önkormányzat. Akár privatizálják a lakótelepi lakásokat, akár nem, a lakótelepi lakások ingatlanpiaci pozíciói folyamatosan és feltartóztathatatlanul romlanak. Magyarán, a lakáspiacon megjelenő fizetőképes kereslet elkerüli ezeket a lakásokat. Vagy oly módon, hogy eleve más, jobb, korszerűbb lakásokat épít, vagy úgy, hogy kivonul a lakótelepekről. Ez a folyamat, tehát a lakótelepi lakások lefelé történő fiitrációja, már a nyolcvanas évek legelején elkezdődött, és mind a mai napig tart. A lakótelepi lakásállomány lakáspiaci pozícióinak drasztikusabb romlását pusztán az a körülmény akadályozza, hogy a régi, mélyszubvenciós lakásrendszer romokban hever, új pedig nincs. A bérlakások privatizációja ezt a helyzetet tovább súlyosbítja. A privatizált lakások lakóinak kell ugyanis majd az el nem végzett felújításokat elvégeznie. Ma még nem tudni, hogy ez milyen módon, milyen állami szerepvállalás mellett és hogyan történik. A közhiedelemmel ellentétben a panelházak felújítási igénye jóval kisebb, mint a hagyományos módon épített lakásoké, és attól lényegesen egyszerűbb. De ezzel együtt is - 1986-os árakon számolva-egy-egy lakóépület teljes felújítása lakásonként kb. 250 ezer Ft. Az látszik, hogy a lakótelepek társadalma ezeket a terheket nem tudja vállalni. Fokozatosan mérséklődött, majd sok helyütt teljesen megszűnt a lakótelepek urbanisztikai értelemben vett kiválása. Az egykor a város peremén épült lakótelepek időközben összeszövődtek a várossal, új, más jellegű beépítésű részek kapcsolódtak hozzájuk, vagy ahogy mondani szokták, a városszövet szerves részét képezik a legtöbb helyen.
