Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A lakótelep (Tóth Pál)

szurditásig merev alkalmazása volt az, ami talán a legtöbb társadalmi komplikációt okozta. A „zóm'ttg"-elv, amely E. Howard óta a városépítészet egyik legszívósabb rögeszméje volt, korlátozta az életet, a mozgást, az urbanitást a rezidenciális övezetekben. Nemcsak hazánkban, de számos fejlett tőkés országban is törvények tiltották munkahelyek telepítését lakóövezetekbe, rendelkeztek a gépkocsi- és a gyalogosforgalom legmerevebb szétválasztásáról, előírták, hogy hová, mit lehet építeni, mi kerülhet mi mellé stb. Ahol az anyagi lehetőségek korlátozottak, az építőipari szervezetek pedig rugalmatlanok és monopolhelyzetűek voltak, ahol az új városok építése technológiai monokultúrák révén történt, a zóning-elvet egyfelől súlyosan eltúlozták, másfelől éppen az nem valósult meg, ami a zóning-elvből időtálló és progresszív volt. A modern funkcionalizmus zóning-elve vezetett cl a centrumképzéshez, az ún. városrészközpontok, intézményközpontok kialakításához, amelyeket bízvást tarthatunk a „lakótelepiség" egyik legtipikusabb strukturális elemének. Ezek a centrumok egy helyre sűrítették mindazt, aminek - miként a hagyományos városban - jobb lenne a lehető legszervesebben beleszívódnia a rezidenciális zónába. Nagyobb lakótelepek esetében ezek a centrumok azután semmire sem jó, üres és elidegenedett. „Ragyogó Szép Városközponttá" (J. Jacobs) váltak, hangsúlyosan elválasztva a lakóházaktól, és csak szánalmas pótlékai lehetnek a valódi városközpontnak. Az 1960-as években az új lakótelep sokak szemében - Nyugaton is, meg Keleten is - a leghaladottabbat és a legjobbat jelentette. És valami egészen újszerűt. Mi sem természetesebb, hogy a várossal foglalkozó szociológusok érdeklődését is megragadták ezek a városrészek. Mindenekelőtt azért, mert ezek az új lakótelepek mélyreható, mondhatni forradalmi változást jelentettek a városépítésben. Még akkor is, ha műszaki és pénzügyi okok miatt az esetek többségében kompromisszumos formában valósultak meg. A városépítés évezredes hagyományaival szakító városrészek azonban hamarosan az éles kritikák kereszttüzébe kerültek. A lakótelep-kritikák Fentebb már utaltunk rá, hogy a zöldbeágyazott lakótelep eszméje a hatvanas évek elején még töretlen népszerűségnek örvendett. Az ilyen elvek szerint épített lakótelepek és új városok pedig - kiváltképpen a finn, svéd és az angol példák - követendő például szolgáltak. Nem kellett azonban túlságosan sokáig várni arra, hogy egyre több kritikusa támadjon az ezen városépítészeti ideológiákban kifejtett elvek szerint épített új városrészeknek. Az a gondolat, hogy itt valami nem stimmel, sőt mi több, hogy valahol komoly hiba van, csak akkor merült fel - és nem Magyarországon elsőként, hanem az Amerikai Egyesült Államokban, azután meg a Német Szövetségi Köztársaságban - amikor a hamis racionalitás jegyében fogant új lakótelepek és városok felépültek, és az ott lakók már egy idő óta szorgalmasan rótták a helyesen tagolt házak között vezetett higiénikus utakat.