Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Idegenforgalom, látvány, vendégvárás-vendégjárás az Avason (Dobrossy István)

2. kép. Erzsébet tér Tury József makettküátójával kiképzett bevégződést a hegynek. Ilyen karcsú és égbe törő tornyot a különleges magas és csúcsosabb végződésű hegyekbe lehet alkalmazni, ahol a befejezésnek nem laposnak, de a hegy karakteréből folyólag magasnak és karcsúnak kell lennie, vagyis mintegy foly­tatása a hegynek."' 3 Az 1910-ben megjelent Miskolczi Útikalauz a következőképpen invitálja avasi sétára a látogatót: „...Csakhamar az ún. Horváth-tetőre érkezünk, hol a legmagasabb teraszon egy háromszögellési vasoszlop, s közvetlen mellette levő nagy árboc jelzi a tervben lévő Rákóczy-kilátó torony helyét." 14 1914-ben az avasi kilátó még mindig csak terv. A polgármester ez év nyarán összehívott egy miskolci építésztársaságot, amelyen megjelent Lux Kálmán budapesti építész is, „akit a miskolczi ref. egyház az avasi templom restaurálási terveinek elkészítésével bízott meg, bemutatta az értekezletnek az általa tervezett avasi kilátótorony vázlatát, amely összhangban a templommal és torony­nyal, páratlan művészi hatást kelt. Lux Kálmán tervezete rendkívül szép megoldásban biztosítja az avasi kilátótorony külső hatását és emellett az építkezés célszerűségére is nagy gondot fordít. Remélhető, hogy az avasi templom és a kilátótorony építkezése mielőbb kezdetét veszi és városunk újabb monumentális és művészi építkezéssel lesz gazdagabb." 1 '' A Herman Ottó Múzeumban megtalálható Rácz György végrendelete, amelyet 1918-ban készített, s amelyben legendás nagyságú vagyonáról rendelkezett. A végrendelet 48. kitétele arról szól, hogy vagyona döntő többségének fele a ref. egyházé, másik része pedig a városé legyen. Az egyház vásároljon ebből egy nagyobb és egy kisebb harangot, a többit pedig fordítsa a templom restaurálására. A pénz „másik felére nézve az a kívánságom, hogy a város építtessen ebből az Avas-tetőre egy a nevemet viselő tornyot, mely tűzoltói megfigyelési célokra is használható legyen. A földszinten talán kávéház, vagy frissítő előkészítő csarnok lenne létesítendő." 16 A kilátóról vagy Rákóczi-

Next

/
Thumbnails
Contents