Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
Az Avas irodalma - irodalom az Avason (Porkoláb Tibor)
magam sem kételkedtem soha. Mindig, egészséges koromban kivált, bizonyos gyerekes, vásárias örömmel gondoltam arra: Miskolcra menni!" 42 Halálával a baráti kör egyik oszlopos tagja, sőt talán legszínesebb egyénisége kerül a túlvilági, emlegetni való cimborák közé. (3. kép) Tompa emlékét őrzi az asztaltársaság tizenkét poharának egyike is. A híres tizenkét pohár története közismert 43 , Lévay köszöntése című versében Sassy Csaba is utal erre: De a legszebb emlék mégis ez a vén hegy... Öreg varázsló, kedves, szép Avas... De jól esik rá visszaemlékezni, Ha fejünkön az öregség havaz. Ki napjait már megszámláltnak érzi... Aki fölött a gond kuvikja szól... Mámort tetézni, bánatot felezni Töltsön az Avas poharaiból ...Az idő - bizony - elrepül... De kár... ... S eszébe jut a „tizenkét pohár"... A poharakat Tóth László ajándékozza a Lévay-asztaltársaság számára. Tóth László és felesége, Csernák Judith vendégszerető házában, a Toronyalja utca Avas alatti oldalában alakul ki az első miskolci „irodalmi szalon", ahová Lévay mellett Tompa és Gyulai is többször ellátogat, és amelynek szobáit a legismertebb írók és művészek dedikált képei díszítik. „Kedves látogatott hely volt Miskolcon egyik (...) közös barátunknak vendégszerető kis hajléka. (...) Sok barátságos estve tölt itt el dallal és vidám beszélgetéssel. A házi gazda egyszer azzal lepett meg bennünket, hogy 12 metszett poharat tett fel az asztalra. Minden poháron egy-egy jóbarát neve, a mi nevünk volt metszve (...)" - írja visszaemlékezésében Lévay. 44 Az asztaltársaság tagjai, azaz a poharak tulajdonosai: Lévay, Tompa, Nyilas Samu (miskolci költő-pap), Bódogh Albert (vármegyei főorvos), Solymossy Sámuel (ref. főgimnáziumi igazgató), Kraudy József (takarékpénztári igazgató), Csernák István (máramaros-ugocsai ref. esperes, a háziasszony fivére), Kun Ábrahám (megyei főlevéltárnok), Vágó József (ref. főgimnáziumi tanár), Szobránczy Sámuel, a házigazda és felesége. A poharak közül először a Tompáé marad gazdátlanul. A baráti kör azzal a jelképes gesztussal adózik a költő emlékének, hogy a gazdátlan poharat is mindig megtöltik a mulatságok alkalmával, de többé már senki nem ihat belőle. Lévay ismert verse, a Gyászoló poharak is Tompa emlékét idézi: A nyájas baráti asztal Most is áll még és vígasztal (...) Ámde ott benn a kis házban, Látom én, hogy mégis gyász van S tűnőben a sugarak; S felhő borong fent az égen, A dal sem úgy szól, mint régen, Gyászolnak a poharak. Gyász és pohár összefér-e? Hisz a kedv a pohár testvére: S kedvben a bú mit keres?
