Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas irodalma - irodalom az Avason (Porkoláb Tibor)

(...) Eled im az egybe font sor, Mint a tizenkét apostol, Csengő ajkú poharak; Metszve rajtok, hogy kilássák, Sok külön név, egy barátság, Más-más élet és alak. (...) Oh! tegyük fel néma kelyhét Ha könnyítni a nap terhét, Még mulatánk csendesen, Mintha ő is köztünk volna, Mintha élne, mintha szólna Szívderítőn, lelkesen. Töltsünk üres poharába S öntsük ki a föld gyomrába Tán megérzi azt a holt!? Titkon hadd lebegjen ő itt, Akit a kis kör dicsőít, Akit gyászol: Tompa volt. A poharak további sorsa is nyomon követhető: 1917-ben Bornemisza László gömöri főispán ehsmervénye ellenében a gömörvármegyei múzeum megőrzésébe kerülnek. Jelenleg a rimaszombati múzeum Tompa-szobájában láthatóak. Lévay körül már életében megindul a kultusz kialakulása. (Borsod vármegye „közönsége" 1890-ben aranytollat adományoz a jubiláló főjegyzőnek; a Petőfi Társaság 1918-ban tisztelgő látogatást tesz az öreg költő miskolci otthonában.) Rendkívüli megbecsülés övezi a városban. Miskolc nemcsak otthont ad a költőnek, hanem a tisztelet és szeretet minden jelével elhalmozza. Ez a szeretet szólal meg Kozma Andor költeményében is: Itt a nagy ősz költő lakott, Ki aggul is magasra szárnyalt S úgy zengte versét, mint madárdalt A kedves légi dalnokok. S hogy én is ajzám lantomat ö itt figyelt mosolyogva énrám Aztán, kezem szorítva némán, Magyar költőül elfogadt (...) Lévay József volt a neve, Mint költőt és embert holtig áldom S ha van új élet a másvilágon, Tajálkozom még ott vele. (Miskolcon 1921. szeptember 18.)