Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas irodalma - irodalom az Avason (Porkoláb Tibor)

A halálos szomorúság S a zajos vidámság Vén Avason - már ez így van Egymást mindig lássák! Ha ott nyertünk örök nyugvást, Mikor porrá lettünk, Ott boroznak, ott toroznak A túlélők, a pincézők Köröttünk, felettünk. (...) Vén Avasnak oldalába Mindig buzgón ásnak, Az egyiknek hűvös pincét, Hűvösebb sírt másnak. Amíg élünk vegyük hasznát jól az egyik lyuknak, Úgy sem isznak soha többet Akik egyszer a szomszédba, A másikba jutnak. Irigyelem a miskolcit Ki jár az Avasra, Hogy pincében, sírok mellett Gondját elihassa. S búfelejtés vidám kelyhét Ott eladdig issza, Mígnem egy nap ott is marad S vén Avasról nem is vágyik, Nem is jön már vissza. (Kozma Andor: Ének az Avasról, 1903) A mulató élők és a csendes halottak szembeállítása gyakran kompozíciós elvként működik, tehát állandó motívumból a versstruktúra meghatározó tényezőjévé válik. Erre - az Avas-versek esetében nagyon kézenfekvő - ellentétre viszonylag könnyen, ugyanakkor nagyon hatásosan fel lehet építeni az egész költeményt. E motívum rendkívüli népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megfigyelhetjük már-már „avasi toposzként" való felhasználását, rutinszerű alkalmazását, sablonossá válását is: Az élet, fiúk, szenvedés; temetőjárás ó sírokon; álmodunk és sírva ébredünk és forrón csüggünk az álmokon... - itt a pohár, ne sírjatok, jó fiúk, csak daloljatok! (Balázs Győző: Bordal)