Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas irodalma - irodalom az Avason (Porkoláb Tibor)

és a „cigánymuzsikás kocsmák" jellemzik, hanem a rettenetes barlanglakások is. Vihar Béla erre is felfigyel: „Az Avas egyébként más nevezetességekkel is szolgált. A hegy oldalába vájt odúkban családok laktak, valósággal állati sorban. A nyomor e látványa, éles ellentétben a város lüktető elevenségével, afrikai rezervátumra emlékeztetett."

15 Az eszményítő-idealizáló, elsősorban az Avas mítoszát, romantikáját kereső irodalmi alkotások Miskolc eme „szégyenfoltjáról" szemérmesen nem vesznek tudomást. Sassy Csaba ugyan megemlíti a barlanglakások tényét egy Miskolci Hetet parodizáló írásában, ám ez csupán egy szatirikus ötlet hatásos felvezetését szolgálja: „Aztán itt van a Danyivölgy. Ma Miskolcnak szégyenkezve rejtegetett foltja, amit eldug, eltakar az idegenek szeme előtt: a barlanglakások. Nos, a Danyi-völgyből is pénzt csiholnánk a Miskolci Héten. Itt mutatnánk be a miskolci ősembert. Meghagynánk valamennyi danyisi lakosnak, hogy mától fogva nem szabad nyiratkozniuk, borotválkozniuk. A Miskolci Hétre vállig érő haja és térdet verő szakálla lenne valamennyinek. Aztán állatbőrökbe, kecskeés juhbőrökbe öltöztetném őket, úgy ülnének ki a barlanglakások ajtajába és kovataplóval csiholnák a tüzet. Fogadni merek, hogy tízezrével tódulnának az idegenek ősembert nézni a Danyi-völgybe."

16 Az avasi hangulat egyik legfontosabb komponense: a természeti környezet. Az Avas úgy képes viszonylag hosszú ideig megőrizni eredeti természeti arculatát, hogy közben egyre inkább a város belterületévé válik. Az Avas hosszú ideig olyan „domesztikált" táj, ahol szerves és harmonikus egységben él együtt ember és természet. Az emberi kultúra által már birtokba vett, ám eredendő szépségét még őrző „vén hegy" így lesz a városi „ártalmak" elől menekülő, de a várost elhagyni mégsem akaró polgár legkedveltebb tartózkodási helye. Az Avason még megtalálható a természet nyugalma és csendje, és ez a vékony, szakadozott csendfüggöny még képes eltakarni a közeli város zajait, zörejeit. „E helybe andalogni jó, / E hely poétának való" - idézhetnénk A Magánossághoz szerzőjét, Csokonait. Az Avas hasonló élményt kínál a költőknek, mint Kisasszond Csokonainak: a természet csodájának elementáris élményét - az irodalom hagyományos ihletforrását. A legtöbb Avas-versben megjelenik a természeti idill motívuma: „Ezertitkú Avas felett rózsás felhők vonták be az eget; tarka égre hosszan, némán nézek, rabul ejtett szent csodás igézet" (Balázs Győző: Viszontlátás) Mindezt akár „avasi bukolikának" is nevezhetnénk. Rózsanyílás, avasalji százvirág, diákszívvel olyan szép itt a világ; vén gesztenyék, vén diák néz tirátok, hej öreg fák s avasalji virágok! (Balázs Győző: Avas felett)