Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas irodalma - irodalom az Avason (Porkoláb Tibor)

Petőfi-eszményhez való kétségbeesett ragaszkodás epigoniz'mussá, a „modern" kortól való szorongó elzárkózássá, az absztrakt és tétova fájdalom által meghatározott természetkultusszá silányul. (Valójában ez a Lévay-életmű legnagyobb ellentmondása is: az akkor még korszerű Petőfi-program igézetében fogant költészeteszmény több, mint fél évszázadon át változatlan marad, hiányoznak a gyötrelmes, de művészileg termékeny pályafordulatok, a századvég és századelő új életjelenségeinek, élményeinek irodalmi feldolgozása elmarad. Lévay - minden tekintélye, meghatározó szerepe ellenére - így válik egy elmúlt kor élő emlékművévé, olyan patinásán poros múzeummá, ahová a látogató mindig megilletődve lép be, de ahonnan mihamarabb szabadulni szeretne. A modern magyar irodalom megszületéséről tudomása ugyan van, de köze hozzá lényegében nincs.) A „modern" kortól, a „modern" embertől és életérzéstől való félelemnek, a természetbe és a múltba való menekülésnek, a demonstratív kivonulásnak tipikus példája a Miskolczi Simon-vers utolsó strófája: Az én múzsám nem a nagyvárosoknak Kábító, fülledt légkörében él, Hanem a Bükknek vadvirágos alján, Hol ősregéket súg az esti szél. - Évszázados fák, várromok körében Romantika mezébe öltözött: Azért féltem, hogy árván fog maradni A mai modern emberek között. Ugyancsak ezt a hagyományőrző, ha úgy tetszik romantikusan antimodernista szemléletet reprezentálja Sassy Csaba Az Avas című költeménye is: (...) a konzervativizmus Nem vész innen ki soha. Az avasi venyigéből Szívjuk mi magunkba azt, Hogy a modern gondolkozás Nem sok örömet fakaszt. És ma is csak úgy, mint régen, Fel-felmegyünk estendében Az Avasra egy kicsit... Politika, városügyek, Mind elintéződnek itt. Az Avas itt már egy bensőségesen konzervatív, már-már öntudatosan provinciális gondolkodásmód szimbólumává válik. Ez az a szellemiség, amely alapvetően meghatározza a századforduló és századelő Miskolcát, főként a miskolci irodalmat. A Kaffka-Lévay kapcsolat (pontosabban ennek a kapcsolatnak a hiánya) szinte emblémája lehetne a miskolci szellemi közállapotoknak. A fiatal tanárnő és az öreg költő alig néhány utcányira laknak egymástól, de nem is ismerik egymást. Kaffka Budapestre („az én édes, bűnös, isteni metropolisomba") való menekülését is jelképes értelműnek tekinthetjük. Miskolcot nyomorúságos szellemi légköre miatt elviselhetetlennek érzi. Ilyen vonatkozású vallomásai közismertek: Miskolc „korlátolt, otromba, elmaradt és nyomorult Mucsa" - írja Fenyő Miksának, „Ez itt unalmas, pókhálós csizmadiaváros", „Most megint érzem, mi-