Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas ábrázolása a hazai tájfestés tükrében (Goda Gertrúd)

Az Avas ábrázolása a hazai tájfestés tükrében A

táj ábrázolása a képzőművészetben viszonylag újkeletű téma. Az itáliai reneszánsz festmények háttere nyílt ki először a lenyűgözően szép Toszkánára, s néhány velencei mesternél kezdett a megfestett természet a kép mondandójával azonos rangra emelkedni.

1 1513-ból való az a Mettercia

2 oltárkép, mely a Rozsnyó környéki vidéket - mint a szent esemény hátterét ábrázolja. A hazai táj első megjelenésének tekinthető a bensőséges hangvételű mű, melyen a megrendelők bányavároskáját megkapó közvetlenséggel adja vissza a reneszánsz művész. A tehetősebb városok szentképein bizonyára másutt is ott volt az életmódot visszaadó környezet, - de a viharos történelem nemcsak elpusztította a már meglevő munkákat, hanem új képek létrejöttét sem tette lehetővé. Mint oly sok minden, a táblaképművészet is évszázadokra megbénult, - főúri portrékra, ravatalképekre szorítkozott. Csak egy-egy hadieseményt megörökítő török pergamenen ismerhető fel az ország elhódított területeinek alig azonosítható részlete. Később, a fellendülő kastélyépítészet a táblaképek születését is magával hozta, s gyakorta magát az új építményt örökítették meg, mint a birtok gazdasági központját. Gr. Szathmáry Király Pál a XVIII. sz. második felében a Miskolchoz közeli Hangácson működött, s egy Lib Ferenc nevű „képíró"-t is említ 1778-ban a miskolci jegyzőkönyv. De sem tőlük, sem a később, 1873-ban itt megjelent Wántza (Wándza) Mihályról nem ismert olyan alkotás, ami a városhoz kötődne

3

. 1800 körül, a biedermeier-klasszicizmusban az ábrázolt személy otthonát jelző környezetre ismét igény mutatkozott. Rombauer János a virágkoszorút tartó fiatal lányt már felismerhetően Eperjes panorámája elé ültette,

4 ugyan oda, ahonnan 1830-ban a város tájképét, mint önálló festői témát is megörökítette.

3 Miskolcnak, mint oly sok hazai városnak még ekkor is várnia kellett arra, hogy táblaképen megjelenjen. Ha egy-egy vándorművészt, mint a Kazinczy Ferencet Miskolcon lerajzoló Mauschgo Jánost- aki 1829-ben elidőzött itt -, a viszonylag jómódú családok is csupán apró arcképmegrendelésekkel bízták meg. Ezek picinysége, vagy inkább a rousseau-i szemlélet hiányában lemondtak a tájképi háttér lehetőségéről. Magától Kazinczytól származott az az eszmény, hogy a művészetnek a nemzet számára fontos „szent helyekkel" kell foglalkozni. Koncepciója elősegítette a hazai tájfestészet megindulását, - s egyre több igény mutatkozott az elárvult történelmi helyszínek megörökítésére. Ezt megelőzően születtek már gouache és akvarell képek geodéta-hadmérnököktől a reájuk jellemző madárperspektívában, s Marko Károly első képei is