Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az avasi református temető (Dobrossy István-Kárpáti László)

13. kép. Latabár Endre és Schabinszky László sírboltja volt a világon, akivel én okosan tudtam beszélni, az meghalt, most már nem beszélek mással." 16 A színészdinasztia következő jeles tagja, id. Latabár Kálmán 1907-ben egy avasi séta kapcsán így emlékezett vissza: „De a mi a legfőbb, ott van a mi: a Latabár-család mauso­leuma. Benne fekszik néhai feledhetetlen atyám, Endre, nagybátyám, Mihály, Dezső bátyám és neje, Fodor Júlia (szintén miskolci születésű lány) és két fiunk. Ez az ami előttem Miskolczot nemcsak szeretet, de szent helyemmé teszi." Soltész Nagy Kálmán polgármesterrel járták végig az avast, s így „Felértünk a temetőbe, a hol ismerős sírkövek integettek felém, mindha mondták volna: Na, te »Szakadar«, hát nem jösz közibénk, apád mellé pihenni, elvágytál tőlünk?... Elértük a Mausoleumunkat. Ott egy rövid imával elbúcsúztam szeretteimtől és mentünk feljebb a »Szemszuroig« (így nevezték az egykori szőlőnket). Ott, amint elfogulva állok és képzeletembe idézem a régi gyermekkort, bol­dogult szüleimet, elhunyt testvéreimet és a »Szemszuroban« töltött feledhetetlen ifjú éveimet, kevés vártatva megfogja karomat a polgármester és gyöngéden oldalra fordítva azt mondja: »nezzen oda kedves öcsém, ezt Miskolcz város tanácsa ajándékozta néhai édes atyjok emlékének.« Oda nézek, hát legelőször is látom volt szőlőnk kőfalán a jelzőtáblát: Latabár sor, tovább: Latabár sor, az egész környék: Latabár sor." 17 A kripta másik fele a Schabinszky családé. Több évtizede már, hogy nem temetkez­tek ebbe sem. Schabinszky a 19. század utolsó harmadának volt kiemelkedő fényképésze. Az ős- és hőskort Szinay István, Barna Hugó, Váncza Emma, Zitkovszky Béla nevei, s

Next

/
Thumbnails
Contents