Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A miskolc-avasi református egyház története 1867-1967 között (Deák Gábor)

Kiss Károly (1875-1883), Gyöngyössy Sámuel (1876-1880), Tóth Dániel (1880-1903) 1894-től esperes, Nagy Ignác (1884-1909), 1903-tól 1909-ig esperes, Tüdős István (1905től 1918-ig) 1910-14 között esperes, 1914-től püspök, Tóth Béla (1911-1923), 1917-től 1922-ig esperes, Farkas István (1912-1941) 1923-31 között esperes, 1931-től 1941-ig püspök, dr. Révész Kálmán 1918-tól 1931-ig püspök, dr. Enyedy Andor (1924-től 1956-ig) 1942-től püspök, Pósa Péter (1933-1942) esperes, és dr. Komjáthy Aladár (1942— 1944), a Vasgyárban Nádházy Bertalan lelkészi működése. A lelkészek mellett a főgondnokok az egyházkerület ügyeiben voltak illetékesek, a segéd-főgondnokok a helyi egyházi ügyekben voltak társai a lelkésznek. Ilyenek voltak pl. Zsarnay Lajos idejében Kun István, később Soltész Nagy Albert, gróf Haller József (1867-től pedig Mocsáry Lajos). A presbitérium tagjai között ott látjuk mindvégig azokat a városban kiemelkedő beosztású és közéleti személyeket, akikkel más, a város fejlesztésében is jelentős területeken találkozunk. így Ballagi Károlyt, Hidvégi Benőt, Soltész Nagy Kálmánt, Bizony Ákost, Rácz Györgyöt, Váncza Mihályt, a gimnáziumok, magasabb iskolák igazgatóit, Gálffy Ignáczot, Pásztor Dánielt, Porcs Jánost - de a kereskedelem, ipar képviselőit, vagy a miskolci kisgazdák képviselőit is. Az 1881 -es debreceni zsinat határozata szerint 12 évre választott presbiterek pótlása szükség szerint évenként vagy kétévenként történt. Az alapítványt tevők között hosszú éveken át volt meghatározó Bató István szerepe a presbitériumban. Némelykor szenvedélyesen ragaszkodott javaslatához, de volt olyan eset is, amikor szembekerült a presbitériummal. De a presbitériumhoz tartozott Lévay József, Bizony Tamás, Horváth Lajos, Szűcs Miklós, Losonczy Farkas Gusztáv, Szűcs Sámuel, Soltész Nagy Albert, Csáthy Szabó István, a Ferenczy-család, Kalas László, Kiss Gyula vagy Zsóry György is. Már e nevek is azt mutatják, hogy bár külön volt választva az egyház vezetősége az állami és közhivataloktól, a személyek jórészt ugyanazok voltak, akik a megyékben, városokban fő- és közhivatalokat láttak el. Ugyanakkor nem voltak mentesek a politikai életben való aktív szerepléstől. Egyes, e korral foglalkozó feldolgozások még azt is megkockáztatják, hogy „az egyház világi tisztségviselői számára az egyházi tisztség sokszor csupán lépcsőfokul szolgált ahhoz, hogy világi közéleti szerephez jussanak".

14 Miskolcon sem volt ez másképpen. Ha nem is a miskolci lelkészek, de a főgondnokok, gondnokok közül többen országgyűlési képviselők voltak, mint Horváth Lajos vagy Lévay József. Nem is volt református, de még protestáns politikai párt sem az 1907-ben megalakított Országos Református Lelkészegyesület. Ez amellett, hogy a lelkészek érdekvédelmi szervezete volt, szót emelt az 1848. évi XX. tc. végrehajtása mellett Miskolcon, ahol eleven hagyományai voltak a 48-as politikának, erős volt a 48-as függetlenségi, majd a polgári radikális párt. A város ellenzékiségének visszhangja a miskolci református egyház közgyűlésein csapódott le. A Függetlenségi Pártról azt is mondták, hogy az „református színezetet nyert".

b Nem volt idegen a miskolci egyháztól a szociális igazságtalanságok elleni harc. Már az 1870-es évek elején szegényápoldája volt Kemenszki Dániel gondnok vezetésével,

16 s a presbitériumi jegyzőkönyvekben évenként szerepel mind a fenntartása, mind a vezetésének kérdése. Mint ilyen, Miskolcon első és egyedülálló volt. Iskolai vonatkozásban is visszatérő gondolat volt a szegény sorsú tanulók ingyenes iskoláztatása, sőt külön iskola szervezése a szegény gyermekek számára. Hogy aztán ez a városban szaporodó és bevándorló cigánygyermekek számára jelentett-e külön iskolát, nem tűnik ki a jegyzőkönyvek-