Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
A miskolc-avasi református egyház története 1867-1967 között (Deák Gábor)
és 1967 között egyre szűkültek azok az anyagi lehetőségek, melyek az egyház fenntartását, a templomok és iskolák működését zavartalanul biztosíthatták. Az egyháznak voltak szántóföldjei, szőlői, malmai. Ezeket bérbe adták. Aztán se szeri, se száma azoknak a pereknek, amelyekben ezeknek bérleti díját be tudta hajtani. Más jövedelemforrása a bérházakból volt, amelyeket kegyes adakozók ajándékoztak az egyháznak, vagy építtettek. Ilyen a Bató-féle hagyaték, de az 1897-es évből a Debreceni Dániel és neje Nagy Karolina-féle Széchenyi utcai ház 9 , az Alsó-papszer utcán épített bérház 10 , vagy a Bárczay-féle alapítvány. Ezen felül a Miskolci Takarékpénztár, a Borsodmegyei Hitelintézet és más pénzintézetek évi rendszeres anyagi támogatásban részesítették a miskolci egyházakat, így a református egyházat is, mely támogatások egy része egyházfenntartásra, másik része az iskolák fenntartására és korszerűsítésére szolgált. De jelentős volt a Palóczy-alapítvány, a Bató-hagyaték és Soltész Nagy Albert hagyatéka. Nem lehetne felsorolni azokat az évenkénti adakozókat, akik rendszeresen támogatták az egyházat, így pl.: Rácz János 1863-tól 18 éven át, 11 de ugyanígy a Tréki Török család. 12 Sok olyan peres ügye volt az egyháznak, amely végrendelkező örökösökkel folyt, mint 1863-ban Szathmáry Király Józseffel, Ragályi Istvánnal, vagy Bekény Klára örököseivel. 13 Tudunk arról is, hogy az egyház malmai sem voltak gazdaságosak, különösen amióta megépült a miskolci Gőzmalom. így az egyház bérbe adta azokat. Mindaddig tartott ez az állapot, míg 1892-ben eladta őket az egyház. Ezekből a jövedelmekből kellett fenntartani a lelkészi állásokat, az egyház ingatlanait, elemi és középiskoláját, a tanítókat, tanárokat, kántorokat, egyházfikat és más egyházi alkalmazottakat. Amikor ezekről a kérdésekről átfogó képet igyekszünk adni, határvonalat lehet és kell húzni az 1867-1945 közötti időszak és az azutáni időszak között. I. A MISKOLCI REFORMÁTUS EGYHÁZ ÉLETE 1867 ÉS 1945 KÖZÖTT Bár szervesen összetartozik a miskolci református egyház egyházkormányzati, lelkigondozói munkája és iskolaügye, mégis e két fejezetre osztjuk jelen tanulmányunkat. a) Az egyház szervezeti, igazgatási és lelkigondozói munkája Bár a református egyház a zsinatpresbiteri elv szerint „népegyháznak" tekinti magát, a gyülekezet élén a lelkész, főgondnok, presbitérium választás útján töltötte be hivatalát. Bár a városban ebben az időszakban három református templom volt, az avasi, a Deszkatemplom és az „új" templom (ehhez épült az 1930-ra elkészült martintelepi református templom, Diósgyőr nem tartozott a városhoz, a vasgyári református templom pedig mint „külső kerületi" egyház temploma), a miskolci református egyház 1947-ig egy egyházat jelentett. így a lelkészek között sem volt olyan megosztás, hogy egyik vagy másik egyházközség lelkésze, az sem volt hivatalos megkülönböztetés, hogy az „új" templom, a Kossuth utcai a „püspöki" templom. A lelkészek felváltva prédikáltak a három templomban. A megkülönböztetés inkább a 20-as évek után alakult ki. így a miskolci lelkészek sora ebben az időszakban Kun Bertalan nevével kezdődik, aki előbb lelkészi (1850-66), majd 1866-tól 1910-ig püspöki minőségben szolgált a miskolci református egyházban. (A püspök egyben gyülekezeti lelkész is.) Erre a hosszú időszakra esik Misley Károly (1857-1875), Zsarnay Lajos (1861-1866), 1860-tól püspök, Nyilas Samu (1867-1874),
