Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

Ezzel az albummal búcsúzott Tucumantól. A távozás oka az volt, hogy a művész szerint az intézet visszaélt jóindulatával és nem honorálta kellőképpen pedagógiai készségét. Álláspontja annál inkább jogos volt, mert művésznevelő munkája sikeres volt. Tucumant 1955-ben hagyta el, s ezt követőleg 1960-ig Buenos Aires-ben dolgozott, mint az Escuela Superior de Belle Artes-en. 1958-ban újabb kötettel jelentkezett. A rajzok egy része jóval korábban keletkezett, ilyenek a Dosztojevszkij Karamazov testvéreket értelmező rajzai, valamint a Don Quijote-illusztrációk. Ezektől a már ismertetett munkáitól lényegüket tekintve eltérnek Baudelaire Les fleurs du mal című verseskötetének rajzos értelmezései. Baudelaire a modern költészet megteremtőjének világlátása közel állt Szalayhoz. Mindketten sajátos lázadó-elfogadó viszonyban voltak a katolicizmussal. A tudatosan elkövetett bűn a vezeklésre kész bűnbánat csömöre, az antik idill iránti nosztalgiát, a pogány érzékiség boldogságát, a kétségbeesett önváddal megsemmisíti. Kitűnően jellemzi ezeket a rajzokat Láncz Sándor: „Baudelaire új aszkéta módján kéjjel festi a halál, a felbomlás színeit, megveti a századot, mellyel eltéphetetlenül összenőtt. Ez az érzés vezetheti Szalay Lajost is ehhez a világhoz. ... A sorozat a Praeludiummal kezdődik. Mint valami komédiában, sűrítve vonulnak fel ezen a »játék« szereplői. Az aszimmetrikus kompozíció közepén jelenik meg a költő, az Előhang fő-fő varázslóistene, nyakába vetett sállal, botjára támaszkodva, kíntornával, s ezen a majommal. Nyakába kapaszkodik a Szellem, virágot tartva más irányba mutató kezével. Jobbra hátul imádkozó pap, balra padon ülő, éhes szemű szuronyos katona nézi mohón a gyermeket tartó meztelen Nőt, aki mellett fáradtan bóbiskoló munkásalak ül. A Praeludium után kitárul előttünk a „rossz" világ: gyűrött alakok hevernek egy szoba ágyain, felettük magasodik, hozzájuk süllyed a Nő, a szerelem magasztos tárgya, aki itt puszta eszközzé aljasul - »ványadt testű lotyó«, mondja róla Baudelaire. Hol mennyei szépségűvé emelkedik, hol meg sátánian torz, részeg álomba omlik el az ágyon, vagy simogatóan vigasztalja gyötrött párját. Anya és szerető, akit elrabol a Kentaur, a Sátán, vagy felmagasztosult szerelmes, aki felé a vágy sodorja a férfit. Mindent átfon a »szegyellni való« szerelem."

69 A Baudelaire-iillusztrációknak nem csupán az jelentősége, hogy nagyobb mértékben adott módot Szalay világnézetének, gondolkodásmódjának kifejtésére, mint eddigi témái. Sorozata olyan lírai megnyilvánulás, mely ugyan korábbi, objektívebb jellegű munkáira épül, de azoknál sokkal szubjektívebb, stílusában pedig újszerűbb, szabadabb. Ezekben a rajzokban - bár még kísért régebbi naturalista stílusának emléke - a deformans, a torzítás eszközeivel a lélek ficamlásait, a világkép felfordulását, a morális konfliktusok feloldhatatlan szövevényét fejezi ki. Az élet úgy Baudeiaire-iiiusztráció / illustration / p rossz

< aho

9y van: örömeink, boldogságunk a bűnből, a szennyből, a testus (Megjelent a Dibujos-Drawings c. kötet- tisé

9 visszataszító és mégis csábító indulataiból fakadnak, a kielégülést ben 1958.) a nihil, a megváltás után reménytelenül epedő bűntudat követi. Semmi sem jellemzi jobban ezt a magatartást, mint a Válaszút című illusztrációja, mely ironikus formában alakítja az életképszerű ábrázolási hagyományt. Egy ágy bal oldalán kezeit groteszk módon kulcsoló angyal ül, az ágy szélén hátnézetben ábrázolt hatalmas női test terpeszkedik, s elfedi a mögötte fekvő férfit, akinek csupán a feje és mellére szorított kéz-