Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

„Szalay Lajos érzékeny idegekkel és gondolkozó aggyal él korában. Rajzaiból nemcsak a művész megnyilatkozási vágya, hanem az ember közlési akarata is világosan kitűnik. Vonalai szinte érzékien hajlékonyak, körülzárt formaalakzatai monumentálisak és fájdalmasan gunyoros, vagy megdöbbentően agresszív hatásúak. Nem az a fajta művész, akit csakúgy érdektelenül szemlélni lehet, színt kell vallani előtte, mint ahogyan ő is a lélek mezítelenségével mutatkozik előttünk. Kultúrája magában foglalja a szociológia és pszichológia ismeretét, szintetikus szűrő- és nagyítólencsén át néz bele a világba, a különböző vonatkozásokat egy törvény alatt fogja össze, s ezért minden rajzának megvan a maga centrális magja, hogyanja és miértje. Nézzük meg a környezetet, amelyben mozog, nézzük meg figuráinak esett vállait, szenvedélyben görcsös, vagy áldást osztón szétnyitott kezeit, nézzük meg oly gyakran előforduló aszimetrikus kompozícióit és meglátjuk bennük a társadalmi és pszichológiai indító erőket és a nyugtalanító akarat előretörését. Vannak lapjai, melyeken a nyers realizmus és a képzelet kötetlen látomásai keresztezik egymást, s ennek a kritikai célzattal torzító irányzatnak nálunk ő az egyedüli, vagy mondjuk legjellegzetesebb képviselője."

42 A kötet részletes elemzése előtt idéznünk kell a művész visszaemlékezését: „Úr ellenes voltam és az élősdi társadalmi rétegeket mélyen utáltam .. . Nekem az volt az érzésem, fiatalkoromban, hogy a romboló nagy szegénységet valahogy világgá kellene kürtölni, mert ez embertelen helyzet... E nyomorszagú, nyomorízű protestáló művészet megformálását szerettem volna elkezdeni, ha elkezdték, szerettem volna elmélyíteni."

47 „. . . éreztem azt, amit mindenki érzett, aki a korosztályomba tartozott, hogy itt készül valami szörnyűség, egy háború és majd a mi vérünkkel fizetik ki a számláját annak, a csajvalék öreg bandának, amely meggondolatlanul, de nagy önbizalommal intézi a nemzet sorsát. Ez a dűh bennem akkora volt, hogy én tényleg örömmel üdvözöltem volna akkor minden anarchista cselekvést. De mivel az anarchizmushoz hiányzott belőlem részint a temperamentum, részint meg a nélkülözhetetlen bátorság, hát inkább a rajzaimban vicsorgattam a fogamat. De érezni lehetett, hogy ezek a rajzok valakihez címzett indulatok, csak vagy nem akartam, vagy nem mertem megnevezni a címzetteket. Mert lehetett volna mondani, hogy Churchill vagy Hirohito vagy Sztálin. Mondhattam volna én ezer nevet, amely mögött azt éreztem, hogy akaratomtól függetlenül az én mészárszékemet is formálják és csak a jogcímet keresik arra, hogy több millió vágómarhát felvigyenek a szakszerű mészárlás vágóhídjára - honvédelem, vagy fajvédelem címén."

48 Szalay első rajzkötete stilárisan nem egységes. Ezt a tényt a művész is elismerte: „az embernek az évek során több stílusa lehet, de csak egy egyénisége". Ha kronológiába állítjuk ezeket a rajzokat, akkor jól megragadható látásmódjának változása. Az első rajz, mely a Valami történt elmet viseli még a magyar életképfestés hagyományát folytatja: karakterisztikus figurák, a ráfigyelés gondos pszichikai ábrázolásával. Ez a rajz 1938-ban készült. Hozzá hasonló a Falusi képeskönyv című munkája, mely rálátásos formája miatt egyaránt emlékeztet Brueghel képeire és Szőnyi István zebeTakarodó előtt / Before tattoo / Avant le couvre feu / p. tus (Megjelent Szalay Lajos hatvan rajza c. kötetben, 1941.)