Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

Kassák Lajos: Szalay Lajos hatvan rajza Halárus / Fishmonger / Vendeur de poisson / p. tus (Megjelent a Szalay Lajos hatvan rajza c. kötetben, 1941.) „Annak ellenére, hogy festészetünkből szinte kioldhatatlannak látszik a grafikai elemek jelenvalósága, rajzművészetünk nem részesül komolyabb megbecsülésben. Mintha általában nem lenne grafikai kultúránk, holott vannak elsőrangú grafikusaink. Kernstok Károly vonalainak kaligrafikus mozgása és Derkovits Gyula tematikusabb ábrázolási módja európai viszonylatban is helytálló értéket jelent. Kiállításaink alig mutatnak be grafikai lapokat, illusztrátoraink számára jóformán sem alkalom, sem terület nem adódik, albumszerű kiadványaink pedig egyáltalában nincsenek." „Szalay Lajos rajzoskönyvének kiadásával a Bolyai Akadémia úttörő feladatra vállalkozott. Új grafikus lép elénk a fehér lapokon, nyugtalan fiatalságában is a saját utait járva s egyéniségének félreismerhetetlen jegyeivel az arculatán. Elismerés illeti meg eddig elvégzett munkásságáért, de ennél is örvendetesebb, hogy az a frissesség, lendület és szuggesztív kifejező készség, amely rajzainak legszembeötlőbb jellegzetessége, a továbbfejlődésnek még szifite pazar lehetőségeit hordja magában. Nyílt fantáziájú és eléggé könnyű kezű művész, de a csapongásra is hajlamos képzeletét s a virtuozitás felé csábító készségét szigorú mértéktartásra kényszeríti éber kritikai szelleme. Hogy világszemlélete nem mentes a romantikus színezettől és ingerlő grimasztól, ez természetes velejárója fiatalságának, amely máris annyi kemény emberi megpróbáltatáson ment át. Tudjuk azonban, a művész emberi megpróbáltatásai nemcsak megkeserítik a lélek hangjait, hanem öblösebbé és zengzetesebbé is alakítják. Művészeink irányában ma éppen az panaszolható fel a legjogosabban, hogy a külvilág zűrzavarának szemben nincs meg a szellem képviselőihez illő szociális magatartásunk és a tudatos kritika hangsúlyozásához szükséges bátorságunk. Persze ezt a magatartást és bátorságot nem holmi politikai szerepvállalás formájában értem, hanem, mint a komoly alkotó művészet nélkülözhetetlen tartozékait, úgy, ahogyan azok nyilvános kifejezésre jutottak, mondjuk Van Gogh és Daumier alkotásaiban. Művészetet alkotni annyi, mint legbensőbb lényemet alaki formába objektiválni s az már magától értetődik, hogy benső világom mennél többrétűbb, mennél több és mennél távolabbról eredő szálak szövedékéből áll - művem annál mélyebb tartalmat és annál kristályosabb szerkezeti egységet adhat. Ami ezen az értelmi és érzelmi nívón alul marad, lényegében nem művészet, legfeljebb, ha a művészet eszközeivel mesterkedő foglalatoskodásnak, vagy nemesebb értelemben vett unaloműzésnek nevezhető."