Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

mat és mégsem sikerült... Én nemcsak Biri testét, de a lelkét is rá akartam vinni a képre."

30 A főiskolai festmények kis számát az is indokolja, hogy tevékenységében egyre nagyobb szerepe lett a rajznak. Olyan technikával kezdett alkotni, melyet ebben az időben alig művelt valaki. A művészek többsége leginkább szénnel, majd pittkrétával rajzolt. Az utóbbi technikától elválaszthatatlan volt a radírgumi és a kenyérbél használata: műtermi kifejezéssel élve - ezzel „szedték vissza" a nem kívánt részeket, formákat meg a rajz tónusrendszerét. Szalay számára ez az eljárás lényegében nem különbözött a festészettől. Felfedezte, hogy a tollrajz olyan műfaj, amelyben a letett vonal már visszavonhatatlan. S arra is rájöhetett, hogy a tollal húzott vonal milyen engedelmes eszköze a lelkiállapotok kifejezésének, s az alkotói indulat friss és közvetlen tolmácsolásának. Új kifejezési eszközök iránti kutatásai ellenére ekkor még elfogadta a Benkhard osztályában uralkodó stílust, a szemtanú László Gyula szerint „készen emelkedett ki" nemcsak a műteremből, de a Képzőművészeti Főiskola összes növendéke közül. Igaz, hogy Szalay több ízben is arról beszélt, hogy rajzi tudását a „század legnagyobb" grafikusától, Szabó Vladimírtól leste el. Ezt éppen olyan túlzásnak tekinthetjük, mint Szinyei Merse Pál kijelentését, aki egy ízben az évszázad legnagyobb festőjeként emlegette Böcklint. László Gyulától tudjuk, hogy Szalay gyakran átjárt a Rudnay osztályra, hogy meghallgassa a mesternek az egész intézményben híres korrektúráit. A főiskolai évekre visszaemlékező barát arról is tudósít, hogy bár Szalay Rudnayt tartotta a legnagyobb mesternek, egy ízben előadást tartott Picasso egyik rézkarcáról, mely egy támaszkodó fiút ábrázolt.

31 A konzervatív-romantikus Rudnay és az akkoriban még alig ismert Picasso zavartalanul megfért Szalay szemléletében. Mert őt már akkor sem a stílusproblémák foglalkoztatták - sohasem a striláris törekvések alapján ítélkezett, hanem arról, amit egy művész mondani akart, vagy közölni tudott. Nem ismeretes, hogy honnan szerezte Szalay a kortárs európai művészetben való tájékozottságát. A képzőművészeti főiskolán abban az időben még a modern szemléletű tanárok sem fogadták el a kubizmussal kezdődő törekvéseket. A reformtanár, Vaszary is csupán a francia fauves-ok művészetét népszerűsítette. A korabeli magyar művészeti irodalom alig említi meg Picassót. A főiskola könyvtára szegényes volt, ennek bizonyítására elegendő megemlíteni, hogy a világhírű Thieme Becker művészeti lexikon is csupán a G betűig volt meg a könyvtárban. A külföldi folyóiratok közül a németnyelvű periodikák mellett az akkor még igen konzervatív angol folyóirat a Studio érkezett meg rendszeresen. Elég nagy számban jöttek olasz kiadványok, hiszen ebben az időben a magyar művészetpolitika egyik irányítója, Gerevich Tibor professzor, az itáliai novecento szemléletmódját akarta uralkodó irányzattá tenni a Horthy rezsim neobarokk naturalista beállítottságával szemben. Gerevich professzor javaslatára a magyar kormány római ösztöndíjat alapított a fiatal képzőművészek itáliai tanulmányainak előmozdítására. A professzor azt remélte, hogy az ösztöndíj segítségével át tudja nevelni a művészeket, akár a müncheni orientációjú konzervatívokat, akár a franciás érdeklődésűeket. Szent Johanna 1937. / St. Joan / St. Jeanne d'Arc / p. tus (28,6x22,6 cm) Művelődési Minisztérium tulajdona 145. lap