Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

Gyűjtötték az erdővidék makktermését - részben az erdészet céljaira, részben állati takarmányként -, a cserfagubacsát (bőrcserzésre),

295 aszömörcét a bőrkikészítéshez.

296 A boróka-, fenyő- és köménymag ugyancsak adásvétel tárgyát képezte.

297 Piacoztak fenyőfával és fenyőgallyal, sóskával. Húsvétra (virágvasárnapra) a barka, mindenszentekre a fenyőgally, ill. a fenyőből és tobozból készített koszorú volt fontos kereskedelmi cikk. Kiterjedt árucsere tárgya volt a virág is. Ahóvirággal a II. világháború után Cserépfaluból (Borsod m.) a fővárosba, Egerbe, Miskolcra jártak, de a környező erdőség mellett gyűjtötték az áruinivalót a cserépiek Pécs, Villány, Kaposvár, Dombóvár és Nagykanizsa környékén, s onnan vitték azt piacra.

298 A bernecebaráti asszonyok a Börzsönyben szedett hóvirágot Ipolyságra és Balassagyarmatra vitték eladni.

299 (Magam jellemzőnek vélem a gyűjtögetés paraszti megítélésére egyik szendehelyi (Nógrád m.) adatközlőm véleményét, aki hóvirágszedő embernek titulálta a nem gazdálkodó szegény embert.) Gyűjtögették és árulták a hegyvidéki asszonyok a gyöngyvirágot, az ibolyát, a kankalint, Schram Ferenc 18. századi adatot közöl arra vonatkozóan, hogy Verőce (Kisnógrád m.) lakói ősszel rozmaringot hordtak a szomszédos vidékekre, s azt kenderre és különféle ázalékokra cserélték el.

300 A gyűj tögetett anyagok kereskedelmében jelentős helyet foglalnak el a gyógynövények. Ezek értékesítésének több rétege különíthető el. Alapját az egyes vidékeken belüli, az ott élő népesség által ismert és elfogadott növényfélék kereskedelmi forgalma jelenti. Ezek közvetítésében a gyűjtögető asszonyok, s a mindenütt ismert „füves emberek" játszottak meghatározó szerepet. Erre épül a szomszédos tájak, olykor egymás mellett élő etnikumok között zajló kereskedés, amely ugyancsak aránylag kevés növényspeciesszel azok ismert és elfogadott hatásmechanizmusával függ össze. Számos példát említhetnék e vonatkozásban, de csupán Gunda Béla szemléletes adatát említem a Garam mente és a Cserhát-vidék falvaiban rendszeresen megjelenő, tisztesfüvet, ezerjófüvet élelemre cserélő szlovák asszonyokról.

301 Végül a gyógynövény-kereskedelem önálló rétegét az erre (is) specializálódott népességcsoportok alkotják, akik nagy távolságra járnak el füveikkel és készítményeikkel. Ezeket a növényeket és szereket a vásárlók, felhasználók gyakran valójában nem ismerik, s alkalmazásuk gyakran nem a tradíció eredménye, hanem sajátos kényszeré. Más esetekben természetesen már ismert, kipróbált szerekről van szó, s nem feltétlenül alkalmi az árusok megjelenése sem. Példaként említhetném a Tisza mentére lejáró Zólyom megyei szlovákokat, akik keménymagot, fenyőmagot, tályoggyökeret hoztak az Alföldre,

302 a Paládi-Kovács Attila által leírt nagybalogi (Gömör m.) kutyázókat, füveseket,

303 s főképpen a felvidéki olejkárokat, akik gyógyfüveikkel, gyökereikkel, olajaikkal, poraikkal, kenőcseikkel egész kontinensünk vándorai voltak.

304 Az igazolható távoli kapcsolatok ellenére sem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a gyógynövények használatát, alkalmazását mindenekelőtt a helyi „tapasztalat" teszi lehetővé, s ez a velük való kereskedés lehetőségeire, irányaira is visszahat. 295. Paládi-Kovács Attila 1982. 35-36. 296. Viga Gyula 1986. 68. 297. Paládi-Kovács Attila 1982. 35.; Havassy Péter, kézirat 72. 298. Huseby Éva Veronika 1982. 95-102. 299. E. Fehér Julianna 1957. 282. 300. Schram Ferenc 1968. 676. 301. Gunda Béla 1940. 170. 302. Csalog Zsolt gyűjtése. Szolnoki Damjanich Múzeum Adattára 108-60. 3. 303. Paládi-Kovács Attila 1966. 296. 304. Csippék János 1907. 248.