Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
BEVEZETÉS
A komplex, elsősorban történeti-néprajzi vizsgálatokkal kapcsolatos elvárások, s az interdiszciplináris kutatások igénye mind gyakrabban fogalmazódnak meg hazai etnográfiánkkal kapcsolatban. 6 A tradicionális kultúra kutatásának számos területén ma már evidens az interdiszciplinaritás. Témánk szempontjából ez az elvárás különösen indokolt, több okból is. Legfőképpen talán azért, mert a hagyományos néprajz módszereivel ma már szinte lehetetlen megragadni a tradicionális termékcsere lényeges részleteit. Gondoljunk arra, hogy ma már alig akad olyan adatközlő, aki az I. világháborút megelőző időszakról informálna, s ha igen, akkor is csak felületi mozzanatokat említhet, jószerével csak egy-egy település vonatkozásában. Ez régiónk vizsgálatánál különösen jelentős gond, hiszen az I. világháború utáni békerendszer nemcsak országhatárokat rendezett át, hanem átalakította a termékcsere egész szerkezetét is. Az ezt megelőző kapcsolatok struktúrája ma már csak a másodlagos elemek vonatkozásában tanulmányozható a verbális anyag gyűjtésével. (Csak részben segít ezen, hogy a szlovák néprajz az elmúlt évtizedek során a hagyományos árucsere, különösen a vándorárusok és a tradicionális szállítás problémakörének számos részletét tárta fel, nem beszélve a magyar etnográfusok idevágó kutatásairól. 7 ) Munkánk szempontjából a történeti közelítés azért nélkülözhetetlen, mert a termékcsere számos területén évszázadokra visszamenő előzmények mutathatók ki, amelyeknek éppen úgy általános néprajzi vonatkozásai vannak, mint a primitív törzsi cserének, vagy más kontinensek tradicionális kultúrájában végzett vizsgálatoknak, s bizonyára közelebbi tanulságokkal is szolgálnak annál - vizsgálatunk tárgyát illetően. Nem vitatható persze, hogy a történeti források meglehetősen hézagosak és alig kiaknázottak e tekintetben (is), valamint csak egyes mozzanatok megragadására alkalmasak - jellegüknél fogva. Mégis, hiba lenne nem figyelni arra, hogy a közelmúlt néprajzi gyűjtéseinek adatai feltűnően sok vonatkozásban egyeznek a középkori gazdaságtörténet tényeivel. Igaza van Andrásfalvy Bertalannak abban, hogy a gazdaságtörténet adatai elsősorban a nagytájak közötti munkamegosztás mozzanatait rögzítik, ám aligha vitatható, hogy ezek végső soron olyan általános rendező elvek, melyektől nem vonatkoztathatók el a kistáji munkamegosztás történései sem, mivel azok is az említettek „erőterében" zajlanak. 8 A történeti adatok számbavétele, vagyis a népélet középkori és új-, sőt legújabb kori mozzanatai közötti kapcsolat megkeresése nem egyszerűen „sematikus" történeti igényű „mélyítést" céloz, hanem éppen a tények differenciálását: azt, hogy a javak cseréjének mely mozzanatai voltak életképesek évszázadokon át, és melyek voltak azok, melyek csak rövid ideig, gazdasági - netán politikai - kényszer, szorítás hatására működtek, illetve melyek azok, amelyek csak felbukkantak, aztán nyomtalanul eltűntek. Ezek az adatok erőteljesen exponálják a gazdálkodás, a termelő tevékenység, az életmód belső arányait, amelyeket akkor is tudomásul kell vennünk, ha a súlypontokat máshol jelölik ki, mint a néprajzi kutatások eddigi eredményei. Természetesen a történeti és néprajzi források adatai nem moshatók össze, mert az lehetetlenné tenné a csere történeti rendjének, változásának felvázolását. Mindig az adott táj és áruféleség jelöli ki a termékcsere részterületeinek időrendjét, amely persze nem csupán az életmód, gazdálkodás egészétől nem vonatkoztatható el, hanem a népes6. Az agrártörténet, üL.a történettudomány és a néprajz kapcsolatához: Hoffmann Tamás 1978. 31-36.; Orosz István 1985. 10-23. 7. Terjedelmi okok miatt csak az említés szintjén: Csippék János 1907. ; Csippék János 1910. ; Somogyi Manó 1905.; Banner Benedek 1948.; Huska, Miroslav 1972.; Hrozienóik, Jozef 1981.; Márkus Mihály 1973.; Comajova, Olga 1978.; Praslieková, Mária 1979.; Gallo, Ján 1973.; stb. Irodalommal szolgál még: Dankó Imre 1979.; Márkus Mihály 1976. 135-142. 8. Andrásfalvy Bertalan 1978. 235.
