Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE

gét, az árucsere és a migráció történésében immanensen jelen levő, általuk hordozott műveltségi elemek hogyan érintik a hagyományos kultúra egészét. Vagyis az árucsere kultúraközvetítő szerepét kell megvizsgálnunk. Mint a munka bevezetőjében is jeleztem, tanulmányomban nagy hangsúlyt igyekeztem helyezni a hagyományos árucsere és az azzal kapcsolatos vándorlások nagy történeti múltjára, s annak igazolására, hogy a népélet praktikus, életképes elemei - e vonatkozásban is - évszázadokon át fennmaradnak. Ez a közelítés nem mindig tette lehetővé a történeti cezúrák, ill. azok hatásainak hangsúlyozását. Tekintettel arra, hogy a tanulmány gerincét az elmúlt másfél évszázad adatai, ill. azok tanulságai alkotják, a nagy történeti változások és azok hatásai közül indokolt kettőt megemlíteni. A jobbágy-paraszti életmód, vele a tradicionális termékcsere alakulásában döntő változást hozott a jobbágy-felszabadítás. A történeti-néprajzi adatokkal megrajzolt korszak már a kapitalizálódás, a polgári átalakulás időszaka Magyarországon is, amelyet a modernizáció olyan nagy hatású vállalkozásai jellemeznek, mint a bánya- és gyáripar kiépülése, az urbanizáció és a városfejlődés, a közlekedés, különösen a vasúti szállítás valóságos forradalma, az életszínvonal, az iskolázottság növekedése. Mindez együtt járt a paraszti szemlélet, mentalitás változásával, a hagyományos értékrend átalakulásával, a tulajdonszerzés kényszere által pedig a munkavállalás és munkaszervezet átstrukturálódásával. Ezek együttesen differenciálták az egyes tájak, vidékek termelési szerkezetét, ebből eredően kapcsolatrendszerét is. Nem vitatható persze, hogy jelen van a feudális időszakból öröklött árucsereformák és kapcsolatok számos eleme, ahogy azok egy része jól kitapintható még - különösen pl. háborús időszakok, vagy más gazdasági megtorpanások esetén - még a 20. században is.

242 A másik nagy hatású változás a II. világháborút követően éri a népéletet, a magyar parasztság egészét. A „felülről" jövő intézkedések, döntések nem egyszerűen a paraszti üzem korábbi szerkezetét és kapcsolatrendszerét formálják át, hanem megszüntetik a korábbi paraszti státust, a megmaradó parasztgazdaságok spontán gazdasági-emberi kapcsolódásait pedig mesterségesen elszakítják. Ez az időszak a társadalmi munkamegosztás egész vertikumát átformálja, s lényegében eltünteti a tradicionális csereformákat, a táji kapcsolatok korábbi vonalait. Mindez nem jelenti azt, hogy a néprajz módszereivel ne lennének kitapinthatók igen archaikus formák a hagyomány vizsgált szeletében is. A tradicionális paraszti műveltség, ill. az életmód, a csere, a kapcsolatok rendszeré csak fokozatosan követi a nagy történeti-gazdasági váltásokat, igen sokáig őrizve annak korábbi formáit és „aktualizálásuk" lehetőségét. Ez nem önálló, az egész folyamatról le nem választható funkció, amelyet csak a tudományos absztrakció hasít le a jelenségek és folyamatok „testéről" a vizsgálatok eredményeinek leírásához. Az árucsere és a migráció folyamataiban az ökológiai, ökonómiai és kulturális mozzanatok együtt, egymástól elválaszthatatlan módon vannak jelen, ám - éppen ezek összefüggései révén - vizsgált régiónkban a tradicionális műveltségnek végtelenül sokféle lokális formája rajzolódik ki. Ez a sokféleség azonban egyre szűkebb, zártabb tömbökbe rendeződik, ha a műveltség nagyobb, átfogóbb rendezőelveire korlátozzuk vizsgálatainkat, s egyre sokszínűbbé és „áttekinthetetlenebbé" válik, hogyha a vizsgált műveltségi elemek számát bővítjük. Jelen témánk, ill. a kiterjedt régió esetében ez úgy értelmezhető, hogy aránylag jól belátható összefüggések köré rendezhetők adataink a kapcsolatok, a csere és migráció folyamatainak alapvető mozgatóit és trendjeit tekintve, ám valószínűtlenül gazdag és áttekinthetetlen a kép az egyes települések, s főleg egyes társadalmi rétegek vagy egyes parasztüzemek tevékenysége 24a. Vö. Kovács Endre (főszerk.) 1979. kötet vonatkozó fejezetei.; tíerend T. Iván-Ránki György 1974. 36-58., 80-99., 176-219. stb.