Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE
VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE Az észak-magyarországi árucsere térszerkezetének néhány jellemzője Mivel munkám egyes fejezeteinek - általam lényegesnek vélt - tanulságait igyekeztem az adott helyeken összefoglalni, ez utolsó rész nem elsősorban a korábbiak újabb összegzését szolgálja. Pontosabban azok adatait, információit is figyelembe véve igyekszik rámutatni a javak tradicionális cseréjének táji összefüggéseire, kapcsolatrendszerére, s - ahol arra lehetőség van - megragadni a hagyományos népi műveltség tagolódásának és az árucsere térkapcsolatainak összefüggéseit. E feladat elvégzésére alternatív megoldások kínálkoznak, magam a nagy történeti, földrajzi-ökológiai összefüggések felől az egyes tájak példái felé haladva kísérelem meg vázolni Észak-Magyarország tradicionális termékcseréjének főbb meghatározóit és jellemzőit, figyelembe véve természetesen ezek hatását az egyes tájak, népcsoportok életmódjára és műveltségére. Szempontjaim azonban valójában csak vékony „szeleteket" hasítanak le a rendkívül összetett, változatos életmód- és műveltségi komplexum egészéből. Ha igazán jellemző jegye van vizsgált témánknak, az éppen a sokféleség, sokszínűség, az árucsere- és műveltségi kapcsolatok sokirányúsága, amely csupán erőteljes absztrakció révén modellezhető. E modell azonban csak szegényes váza lehet a hagyományos műveltség gazdag vonulatának. A természeti környezet és az azt kiélő és formáló ember viszonya rendkívül bonyolult és összetett, s az emberi életmód és műveltség a kettő harmonikus és dialektikus viszonya. Az elmúlt évtizedek társadalomtörténeti kutatásai sajnálatosan elszakították egymástól a természeti és emberi tényezők vizsgálatát, s a kettő között csupán a gazdaságföldrajzi kutatások szűk vonulata, a kevesek által művelt történeti földrajz, s az ökológiai feltételeket az emberi kultúra szempontjából maximálisan figyelembe vevő, viszonylag kevés társadalomtudós tevékenysége jelentett keskeny hidat. (Ennek okait feltárni nem jelen munka feladata.) Úgy vélem, hogy témánk valódi kibontásához megkerülhetetlenek a hazai gazdaságföldrajz, pontosabban az emberföldrajz és történeti földrajz azon eredményei, amelyek nagyon egyértelműen és pontosan rajzolták meg azt a „hálót", „térrácsot", amelyen és amelyben a hagyományos műveltség táji-területi egységeinek kapcsolatrendszere felépült. Nem vitatható persze, hogy a természeti és társadalmi-gazdasági környezet, a természeti erőforrások és az emberi, műveltségi tényező is történetileg változó kategóriák. A természeti erőforrások hasznosítása és hasznosíthatósága az adott kor társadalmi-gazdasági, anyagi és szellemi színvonalával bonyolultan összefügg - pontosabban természetesen, természeténél fogva függ össze -, s ezek függvényében alakul a táj teljesítőképessége, ill. az életmód; vagyis a természeti és társadalmi-gazdasági környezet időben és térben változó kölcsönhatásait az emberi műveltség legszembetűnőbb megnyilvánulásának kell tartanunk. 1 A javak cseréjének történeti folyamata tehát azt tükrözi, hogy az elmúlt évezred során a magyarság, s a vele együtt élő népek milyen természeti feltételekhez tudtak alkalmazkodni a Kárpát-medencében, milyen táji adottságokat változtattak meg, s az alkalmazkodás, ill. a természeti feltételek kiélése során miként tudtak együttműködni közeli és távolabbi népcsoportokkal, s mindez miként hatott tradicionális műveltségükre, miként formálta azt. A fentiek tükrében számos idő- és térmetszet készíthető (lenne készíthető), ám nyilvánvaló, hogy bizonyos nagytáji adottságok és összefüggések a magyarság megtelepedése óta hatottak, s ezek még ak JL is alapvetően befolyásolták a táji kapcsolatok 1. Frisnyák Sándor 1985. 8. ; Konkolyr. jyuró Éva 1989. 1.
