Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE

rendjét, ha azok mindegyike maga is változott. Ezek közül csupán azokra kívánok rámutatni, amelyek a hagyományos árucserében a közelmúltban is megragadhatók voltak. Már Cholnoky Jenő felismerte, hogy az István korában kialakult királyi vármegyerendszer földrajzi egységekhez igazodott, s vármegyehatárok legtöbb helyen természeti határokat (is) követtek, ily módon - némi egyszerűsítéssel - a közigazgatási egységek olykor eltérő táji adottságokat, termelési lehetőségeket fdgtak össze. Különösen szembetűnő ez a Felföld területén, amelyről megállapítja, hogy vármegyéi az Árpád-, ill. az Anjou-korban valójában egy-egy medencében helyezkedtek el.

2 Megállapításait - más vonatkozásban - megerősítik Heckenast Gusztáv kutatásai, aki a korai Árpád-korbóla fejedelmi, ill. királyi szolgálónépek kapcsán - bizonyos tevékenységi formák tömbösödését igazolja, megrajzolva ezzel az eltérő adottságú tájak különféle hasznosításának néhány formáját is.

3 Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy ezek tevékenysége nem csupán a fejedelmi-királyi szolgálatban összegződött, hanem - egyetértve Andrásfalvy Bertalannál

4 - feltételezhető a különböző adottságú tájak népének kezdődő összeműködése javaik kiegyenlítődése, a táji munkamegosztás korai formája. À fentebb említett medencék, valamint a Magyar-alföldet, ill. a Kárpát-medence centrális területeit koncentrikusan övező medencesor és az erdős hegyvidék gazdaságilag egymást kiegészítő területek összeműködését biztosította. Az életszükségletek kielégítését csak változatos adottságú tájak összeműködése tudta fenntartani, homogén tájaké nem.

5 Nem formális visszakövetkeztetés, hanem a 13-14. századi gazdaságtörténet adatai hitelesítik, hogy az eltérő adottságú tájak között ez a szükséges összeműködés, kiegyenlítődés, a javak cseréje folyamatosan működött, lüktetett, mert ez a köznapi élet létfeltétele volt.

6 Ha figyelmünket vizsgált területünkre szűkítjük - ami valójában egy sajátos „körcikke" a Kárpát-medence hasonló összefüggésrendszerének -, akkor az alföldi, dombvidéki és hegyvidéki régiók és azok mikrorégióinak összeműködése szembetűnő. A sokáig egyoldalú gabonatermeléssel és -fölösleggel rendelkező alföldet a kiegyenlített mezőgazdasági termeléssel, gyümölcstermesztéssel és - különféle - iparral bíró dombsági zóna szegélyezi, amihez északról az erdős hegyvidéki övezet csatlakozik, ahol az elégtelen mezőgazdasági termelés - más oldalról relatív túlnépesedés - szembetűnően igényli a kapcsolatot a mezőgazdálkodó térszínekkel.

7 Az egyes termelési övek közötti választóvonalak persze nem élesek, s a folyóvölgyeken az alföldi jellegű mezőgazdálkodás felhúzódik a dombvidékre, a hegységi zóna medencéi maguk is tagoltak, s nem csupán e medencék, hanem az általuk elválasztott hegységek lakható és művelhető térszínei is sajátos összeműködést feltételeznek (lásd alább). Szemléletesen fogalmazza meg a fentieket Mendöl Tibor: A történeti Magyarország „domborzati képének valóban a belső medencerendszer és a külső hegységkeret legösszefoglalóbb két nagy egysége. A domborzatnak ezt az elrendeződését tükrözi az éghajlat és a növényi takaró tagolódása is . . . A domborzat elrendeződését nagy vonásokban ismétli ... az éghajlaté, a növényzeté és természetesen a talajtípusoké . . . sőt még az emberi életformák is. A gazdálkodás és település lehetőségei és valóságos fejlődése is mások belül és fokozatosan, szinte gyűrűszerű átmenetekben mások a kifelé egyre magasabb peremeken. Az ilyen különbségek kiegészülésre, a javak cseréjére csábítanak. Ez a csere, általában az anyagi és szellemi javakra, sőt magukra az emberekre is kiterjedő fogalom, a tájak gyűrűire merőleges, te2. Cholnoky Jenő é. n. 72-92., 112-131. 3. Heckenast Gusztáv 1970. 4. Andrásfalvy Bertalan 1978. 231. skk. 5. Fodor Ferenc 1928. 367-368. 6. Szabó István 1969. 236-240. 7. Vö. Fodor Ferenc 1928. 367.