Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ
nése könyvek és tanulmányok sorának lehetne a tárgya, az eddig megjelent, lassan könyvtári irodalom mellett is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó munkásvándorlás történetileg nem változatlan, s bár a fő irányai hosszú ideig jellemzők, azokon belül sokirányú mozgások zajlanak. Lényeges ebből a szempontból a munkaerő „export" és „import" egyenlege (lásd fentebb), valamint az, hogy az észak-magyarországi régió igen sok tája „kibocsátó" és „befogadó" is a munkaerő szempontjából. Ennek arányait az egyes tájak, települések belső „történései" is nagyban behatárolták. Jellemző példa erre az, amit Babus Jolán Lónyáról említ: ha a faluban - a nagy víz miatt nem volt termés, akkor a lakók felkerekedtek, s Nyírmadára mentek aratni. 157 Hasonló tényező, ill. a mindenkori termés, s az ebből fakadó munkaerőigény mindenütt meghatározta a vándorlások intenzitását. Természetesen nem gondolhatunk itt csak a geográfiai-időjárási tényezők hatására, hanem a vándorlások történetileg, a tradicionális kultúra egész szerkezete által meghatározottak, s nem függetlenek az általános közgazdasági és politikai tényezőktől. (Gondoljunk csak Trianon hatására a korábbi táji munkamegosztás vonatkozásában!) Röviden, a mezőgazdasági munkásvándorlások a lokális táji adottságok és azok kiélésének formái által meghatározottak, s több-kevesebb formában vissza is hatnak azok egészére. Erdőmunkások vándorlása Katona Imre mutatott rá, hogy már a feudalizmus idején kirajzolódik a paraszti tevékenységet alkalmilag - főleg télen - kiegészítő, hivatásos, specializált, néha vándormunkával is egybekapcsolódó erdőmunka-vonulat az erdővidékek népességének tevékenységi rendjében. Elhatárolja az erdőmunkások 19. századi típusait is: állandó munkásokat és időszakiakat említ, az előbbiek nincstelenek, vagy 1-2 holdon élők, utóbbiak csak ősztől tavaszig dolgoznak az erdőn, az év másik felében saját földjüket művelik, ill. mezőgazdasági munkát végeznek. Külön csoportként említi a fuvarosokét (tengelösök), akik a kevés földdel rendelkező, de igaerővel bíró jobbágyokból kerülhetnek ki. 158 A fakitermelés a jobbágy-felszabadítás után is hagyományos keretek között folyt, s a kisföldű, nincstelen parasztok - főként nemzetiségi vidékeken - kezdetben főleg kereset-kiegészítésként szegődtek a téli erdőmunkára, 159 ám a kapitalizálódással egyre markánsabban rajzolódik ki egy rendszeres erdőmunkával foglalkozó réteg. Vagyoni helyzetük alapján ezeknek is két csoportja tapintható ki: a szegényebbekből kerültek ki az ölfavágók, ölezők (Börzsöny), szlogárok, gyalogok, vagy favágók (Bükk), ill. favágók, munkások, gyalogok (Zemplén), a tehetősebbekből pedig a fuvarosok, tengelösök (Börzsöny), furmanok (bükki szlovákok). 160 Mind az időszaki, mind az állandó erdőmunkások tevékenysége rendszeres vándorlással járt, melynek irányát és kiterjedését az erdőgazdaságok, ill. birtokosok művelési tervei, vagy az egyes vállalkozó csoportok alkalmi megállapodásai szabták meg. Azt, hogy e vonatkozásban sem egyszerűen a munkaerőigény automatikus kielégítéséről van szó, igazolják azok az adatok, melyek szerint az egyes erdővidékek kibocsátók és befogadók is a munkaerő-vándorlásban. A zempléni falvak favágói a hegység, ill. az uradalmak távoli vidékeire is elmentek dolgozni. ÓhutáxóX pl. elmentek Gömörbe, Aggtelek környékére, Beregszászra, sőt Pécsre is, 161 MakkoshotykáróX pedig Miskolc környékén, 157. Babus Jolán 1960. 159. 158. Katona Imre 1965. II. 392-395. passim. 159. Katona Imre 1965. II. 393. 160. Petercsák Tivadar 1982-1983. 384-385. 161. Petercsák Tivadar 1981a. 52-53.
